Tegnap (azaz január 31-én) igazi turiszt voltam Párizsban, vagyis fényképezőséges, oldaltáskás, kattingatós, Eiffel-torony bámulós, Diadalív lábánál baguette evős és cidre ivós, kéregető elüzős, galamb etetős, sokat sokat gyaloglós és végül happy hourt kihazsnálós és két korsó ír sört ivós turiszt voltam. Aki közben mellesleg majd megfagyott. Bár tegnap (hopp most nézem, tegnapelőtt) még jobb idő volt, mint ma. Köszönet érte Norbinak, hogy nem egyedül kellett végigcsinálnom! :)
Keresek pár jobb képet tegnapról.
Oh és tegnap sikerült ittasan hazaérnem (remélem nem vették észre), ezért voltam annyira pofátlan, hogy amikor megkérdezték, hogy éhes vagyok-e, rávágjam, hogy eléggé, ezért rendeltettem magamnak is japán kaját, és velük együtt megettem, miközben sikerült még a sörökre az általam hozott magyar borból is jócskán ráinni (ők adták, nem én öntöttem csak úgy magamba!!), ígyhát eléggé megeredt a nyelvem és beszéltem velük egy csomót! Mármint a két szülővel. És megint kb. éjfélkor fejeztük be a vacsit...
Na és akkor a ma/tegnap, vagyis február elseje!
Hát azt hittem, ez egy egyszerű nap lesz, és majd arról fogok írkálni, hogy mennyire nem értem a múzeumba járó embereket. De aztán hazafele kiderült, nagyon nem erről fog szólni.
Na szóval itten Párizsban (vagy lehet, hogy egész Franciaországban) van egy olyan rendszer, miszerint az állami múzeumok jó nagy része minden hónap első vasránapján totálisan ingyenesek. Na, gondoltam ki is használom, megkérdeztem Anyut, a lehetőségek közül szerinte melyik a kihagyhatatlan, és ő mondta, hogy a Musée du Quai Branlay. Igaza volt, bár ez is egy olyan múzeum, hogy vagy felületesen, turistásan végigmész rajta, vagy pedig több napot, hetet, hónapot szánsz rá, attól függően mennyire ég benned az antropológus vágy. Mert ez egy olyan múzeum, ami tele van óceániai, ázsiai, afrikai és amerikai kincsekkel. Ruhák, szövetek, ékszerek, maszkok, bábuk, tárgyak éstb, mindenhonnan, kivéve ugye Európa. Az elején még megint rájöttem, hogy a világ tele van olyan emberekkel, akik csak azért járnak múzeumba, hogy elmondhassák magukról, igen én ezt a kiállítást is láttam, és tényleg milyen nagyszerű volt! Ezért eljönnek, és végigrohannak az egészen. Nos az elején azt gondoltam erről, fúj, minek, miért. A végére rájöttem, lehet, hogy ők a másik a végén kezdték, és azért voltak ilyenek. Mert a végéből már nekem is csak annyi maradt meg, hogy indiánok. Még jó, hogy ők nem érdekelnek egyáltalán, és Afrikával kezdtem, ami a szívem csücske antropológiailag. Na meg Közép/Dél-Amerika. De ezek a franciák, hogyan tudnak/tak folyton ennyi minden értékes leletet, dolgot összelopni! Ugye Napóleon is szépen hazahozogatott egy-két kincset...
Amikor még beléptem a múzeumba úgy terveztem, hogy utána a Musée d'Orsayt is meglátogatom, mert ugye az is ingyenes ma és még nem jártam ott. De mire eljutottam Óceániához, már tudtam, én ma el nem megyek még egy múzeumba. Majd márciusban. Akkor már jobb idő is lesz. Viszont reggel majd kiégett a szemem a Naptól, ezért eldöntöttem, na úgyis február 10-ig vannak a leárazások, veszek magamnak valami olcsóbb napszemüveget, hamár a repülőn sikeresen eltörtem az előzőt. Ezért úgy indultam el a múzeumból, hogy elmegyek a Les Halles-ba, vagy a Lafayette-be. Végül az lett, hogy megfagytam útközben, ezért metróztam, és kiderült, a franciák komolyan veszik a vasárnap nem tartunk nyitva dumát. Minden (!) zárva volt. Érted, itt vagy Párizsban, költenéd a pénzed, mert turiszt vagy, és nem tudod, mert vasárnap van! Hol van itt a fogyasztói társadalom eszméje?!
Ezek uán úgy gondoltam, najó, akkor menjünk haza, nincs kedvem tovább fagyoskodni. Pár átszállás után megvan a pályaudvar, ki van írva, kb fél perc és indul a vonatom... vagyis egy vonat, ami lehet, hogy jó irányba megy... Felszálltam, de persze nem működött az ajtó felett lévő útvonaljelző ledes tábla, ezért csak annyira jöttem rá, bármelyik irányba is megy, egy megállóval előbb leszállok, mert oda mindkét vonal elmegy, az jó. És az emlékeim szerint, amikor még otthon néztem a google mapsen a családi házat, ez a megálló sincs messze tőlünk. Jó ez jó lesz. Na persze, hiszi a piszi. A lényeg: leszállok, és megfogadom, hogy jó, követem a sín vonalát, mert akkor hazajutok. De valamiért nem követtem a sín vonalát, és egy teljesen ismeretlen város kellős közepén találtam magam, külföldiként. És ez a város nem az az aranyos kisváros volt, nagy nagy nagy rengeteg lakótelep. Nos ez Párizs környékén csak annyit jelent, rengeteg bevándorló. És most itt nem akarok rasszizmus felé hajlani egyáltalán.
Tehát kb fél óra gyaloglás után rájöttem, nem fogok csak úgy hazajutni. Találtam egy buszmegállót, ahol ki voltak írva a buszok megállói, csak térkép nem volt hozzá. Kinéztem egyet, a végállomása a tőlünk azért vagy jó 20 perces sétára, de legalább nagyjából be tudom határolni merre kell menni, levő tó környéke. Oké, ez jó lesz, gondoltam akkor. Nos ebből már sejthető, nem volt jó. Elvitt a világ vélégére, mégjobban be a lakótelep közepére, mert ja igen, vasárnap nem megy egészen a tóig, csak az útja felét teszi meg. Ekkor kezdtem el kicsit kiborulni. Még jó, hogy Epinay sur Seine városában minden 3. utcasarkon van egy várostérkép, ahol még az is be van jelölve, te épp hol állsz. Így megláttam, hogy melyik irányba van a városom, és rájöttem, hogy pontosan az ellenkezőbe, mint amerre a busz elhozott. Lefotóztam a térképet, hogy kinagyítva tudjam követni. Még jó, hogy vittem a gépet. Elindultam, mentem rengeteget (ja igen, a buszon én voltam az egyetlen világos bőrű, és ez sem rasszizmus, csak mint magyar annyira nem vagyok ehhez hozzászokva, és a busz tele volt), végül nagynehezen eljutottam a városunkba! Még a vonatsíneket is megtaláltam, és akkor megláttam ezt a táblát:
ez az az állomás, ahonnan elindultam. Tehát nagyon szépen bejártam egy ismeretlen ronda várost, hogy végül eljussak ugyanoda ahol eltévedtem, és kiderült, tényleg nem lakunk messze ettől az állomástól. Csak tudni kell elindulni. Nos, én ezt nem tudtam. Ekkora már csak nevetni tudtam magamon, kb egy órás ténfergés után. Aztán megláttam a megnyugtató táblákat, és boldog lettem.
Már csak a házba kellett bejutnom, de az is sikerült, de jelentem, összehoztam egy gyönyörű megfázást. Igeeeen!Ma este vacsira meg megint cidreztünk meg palacsintáztunk. Én nagyon nagyon meg tudnám eztet szokni.
De komolyan, ennyi kaja mellett, hogy lehet az, hogy itt tényleg nincs olyan méretű kövérség, mint otthon??!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése