Elérkezett! Azt hittem még legalább két hetem lesz addig... Már tegnap is itt volt, várakozott, kopogtatott, de még tartottam magam. De ma elérkezett.
Péntek bölcsis nap, meg ma mentem Párizsba is nyelvórára. Egyedül eltaláltam, minden szép, csak egyszer tévedtem el majdnem a metróban, még a nap is sütött. Aztán óra után Norbival sétáltunk mert füzetet kellett vennem. Aztán háromra hazajöttem, mert elv három után jön a nemmagyar nagyi, hogy majd négy körül együtt menjünk PPért. Nagyi négyig nem állított be, aminek azért tökre örültem, mert engem, tudom csúnya dolog, de annyira irritál, ha egy emberben nem tetszik valami a megjelnésén, hogy nem tudok hozzá normálisan állni. Vagyis pl nagyinak hiányzik az egyik első foga, meg csúnya a haja színe és a bőre is. Oké, mondtam, hogy gonosz. De ez van, és ma még meg se akart érteni. Hazajöttünk, ő persze itt marad, mert nem hagyja egyedül velem PPt. Ami nem is baj, mert nagyon szarul éreztem magam. De utálom a nagyikat. A szülőket nem, mert ők tudnak fegyelmezni, meg rá is szólnak a gyerekre és tudják hol lépi át a határt, de a nagyik, ezzel a mézes mázos hanggal, akik mindent tudnak, mindenkinél jobban, ugye ők már felneveltek, legalább egy generációt... annyira vártam már, hogy elmenjen. Au revoir Mamie ! De persze előbb haza kell érni Anyunak. Utálom a francia gügyögést. Dudu, meg dodo, miért nem egyszerűen alvás? Arra is van egy nagyon szép szavuk: dormir. Tu vas dormir ? Nem. Tu fais du doudou ? Naná.
Aztán mikor már mindenki itthon volt, le kellett volna vetkőztetni PPt a fürdéshez. Ő meg ma kitalálta, hogy utál engem, ezért elkezdett sírni, meg össze vissza rugdosott. És ez az egész, hogy nem tudom megértetni magam, pedig 10 rohadt éve szenvedek ezzel a kibaszott nyelvvel, hogy a nagyi annyira idegesítő, hogy a Kissrácot nem lehet leállítani, hogy PP utál... elkezdtem ott bőgni. Nincs senki, aki átöleljen. Rohadtul egyedül vagyok. És ez hanyadik is? Az 5. napom?
Valaki öleljen át.
Átszakadt a gát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése