2009. január 26.

Szóval hétfő. Jour deux. Voilá. Kistündér még mindig kistündér, sőt egyre jobban. De még mindig Tata vagyok, még jó, hogy nem otthon mondja ezt rám… Reggel elmentünk Apuval Kistündér bölcsijébe, vagyis a garderiebe, ami annyira modern, hogy csak na. Ha gyerek lennék, tuti ide akarnék járni. Mikor beérünk, ja persze csöngetni kell, hogy beengedjenek a recepcióra. Szóval beérsz és a cipődre kis zoknit kell húznod. És persze válogatni lehet a színekben, naná, hogy odamenet és visszajövet is rózsaszín voltam… Jellemző. Na és a gyerekek… meg kell őket zabálni. Szóóval Apuval elvittük Kistündért a bölcsibe, ahol a termében három bölcsisnénire jutott kb 10 gyerek. Be lettem nekik mutatva, voilá notre jeune fille au-pair, Kitty (azért írtam y-nal, mert ahogy ejtik inkább y, mint i, de azt nem lehet utánozni, ahogy a franciák ejtik a nevemet… mindenesetre imádják… ) Oh a fenébe, most ettem meg egy csomó csokit, amit tőlük kaptam tegnap (Cote d’Or… hmmm) fujj. Eleve itt mindenki annyit eszik, el fogok hízni. És ha este csak két palacsintát eszem, akkor másnap azt kell mindenkitől hallgatnom, hogy milyen kicsi az étvágyam… látnák mennyi csoki elfogyott… De tényleg, ma nagyiékkal voltam, ott ebédeltem, cotelette-t, vagyis malacbordát, vagy micsodát. Ehhez tészta volt, és desszert meg jó zsíros sajt. Nah, aki ezek után még vacsorázni is tud, olyan igazi franciásat, mert ugye a franciák kilenc körül esznek este és ez a fő étkezésük… Ja és a reggeli se semmi. Sajt, sajt, sajt, joghurt, baguette, huh meg még egy csomó minden. De legalább ettem reggelire igazi francia croissant-ot. Hogy az mennyire finom volt! Tényleg nem sok köze a magyarokhoz. És ez nem bántás, azt is nagyon szeretem, de ez! Hmm. Na szóval délután nagyiékkal séta a környékükön, és és és, dobergés, ma végre láttam a Tour Eiffelt meg a Sacré Coeurt, Tour de Montparnasse-t, igaz mindet csak nagyon messziről a sok lakótelep között, a szmog erdejében. Szóval láttam őket, egy dombról. Ez az. Aztán négykor irány a garderie Kistündérért, Nagyival mentünk, elhoztuk Kistündért és hazajöttünk. Nagyi itt maradt, amíg Anyu haza nem ért. Én meg elmondom/leírom, segghülyének érzem magam, hogy néha csak úgy üldögélek, és nem csinálok semmit, mert nem tudok semmi értelemeset mondani. Gáz, tudom. Kár, hogy nem tudok annyira franciául még. Na ennyit a 10 év francia tanulásról. Nem baj, most is megy a télé, benne az M6, vmi házátalakító műsor megy. Legalább így is ragad rám valami, nem? Kistündért imádom. Egyelőre, nem kiabálom el. Holnap jön haza végre Tom is, kíváncsi vagyok rá. Vajon tudok vele beszélgetni? Vagy egyáltalán nem fog lenézni?? Kitudja milyen egy 8 éves francia kissrác, akihez au-pair jön. Aztán holnap Anyuval bemegyünk (!IGEN!) a Városba, Párizsba, megnézzük, hol van a Magyar Intézet. Mert majd oda fogok járni órákra, franciákra. Csak kedden nincs ott senki, csodás, szóval csak megnézzük, hogy aztán pénteken egyedül is odataláljak. Hát nem aranyosak? De komolyan, Apu is olyan lelkiismeretes, meg akarta nekem keresni a Duna Tv-t, de nem találta, megnézte a neten, hogy miért nem találja, aztán felhívták Anyóst, aki ugye magyar, hogy náluk, hogyan jön be. Hát van valami különleges dekóderük. Na az el fog vándorolni hozzánk, mert szeretnék, ha lenne Dunám. Szerintem ez annyira rendes tőlük. Meg amikor megtudták, hogy én általában nem eszem 18 után, teljesen a szívükre vették, hogy o jaj, ők meg olyan későn esznek! De egyek akkor, amikor szeretnék, és azt, amit szeretnék. Tényleg, mit szoktál enni vacsira? Háát, kefírt. ÖÖÖ az, hogy van franciául? Nem tudtam elmagyarázni, olyasmi mint a joghurt, de már íze van… Nem megy, felhívjuk anyóst, aki ugye magyar, beszélj vele magyarul. Elmondom neki, mondja, hogy olyan, hogy kefír, nem létezik Franciaországban. És teljesen elkezdtek aggódni, hogy akkor most mit fogok enni, hiába mondtam nekik, hogy megvagyok kefír nélkül is simán… Most meg elmegyek hajat mosni, mert persze, hogy már borzalmas állapotban van… Jajj mennyi csokit ettem, jaj.
Vajon szerdán már tényleg lesz netem a gépen? Ugye lesz?