HÉV

Addig is, amíg nincs megoldás, vagy valami értelmes, vagy időm, vagy esetleg bármi, addig is beírom ide, amit írnom kellett az egyik órámra (igen, a szar egyetemre, ahol a barátaim még mindig aranyosak). Egy bármilyen szóról kellett írni, bármit. Először a bundás kenyérről akartam, ami aztán hévvé vált. Íme a HÉV:

Megszólal a szignál, be kell szállnod, talán jut még hely. Viszlát Közvágóhíd, viszlát Budapest, irány haza. Negyven perc zakatolás következik. Vagy bambulsz, nézed a tájad, olvasol, zenét hallgatsz, esetleg tanulsz. Húz egyet a szerelvény, és lassan elindul. A veled szemben ülő nő, körülbelül tíz perc múlva már aludni fog. Oldalra dönti majd a fejét, csak fokozatosan, eleinte mindig visszarántja, majd legyőzi az álmosság, elernyed a nyaka és oldalra dől. Szerencséjére a fal mellett ül, így arra rá tudja hajtani a fejét. A mögötted ülő fiú még a kapucniját is magára húzta, úgy hallgatja hangosan a zenéjét. A melletted ülő öreg néni a fejét rosszallóan ingatva hátra pillantgat a fiúra, hátha észreveszi magát, hogy a többi utast esetleg zavarja a hangos zene. Te fáradt vagy, alig várod, hogy leteljen a negyven perc és leszállhass a HÉV-ről, és onnan hazagyalogolhass. Előveszed a könyved, hiszen a legjobban a HÉV-en lehet olvasni, legalábbis szerinted. Beöthy utca. Kén utca. Timót utca. A szemben ülő nő már a falhoz dőlt. Hiába szeretsz itt olvasni, most nem megy. Kibámulsz az ablakon. Elérkeztetek Erzsébetre, egy nagy lakótelep mellé. Itt mindig sokan szállnak fel és le, a kapucnis fiú is leszállt, a melletted ülő néni végig követte tekintetével. Alighogy lelépett a legalsó lépcsőfokról, a néni megkönnyebbülten felsóhajtott. Új emberek érkeztek, köztük egy hangosan nevetgélő lánycsapat. Nem jutott nekik ülőhely, ezért az ajtók mellett állnak. Öten vannak, nagy iskolatáskákkal. A középső lány arca tiszta szeplő és amikor nevet kivillan a fogszabályzója. Ő áll veled szemben, a többiek neked háttal. Mikor abbahagyják a vihogást, az osztálytársaikat kezdik kibeszélni, természetesen olyan hangerővel, hogy a kocsiban minden ébren levő utas hallhassa, hogy „az Áron ma is annyira helyes volt, mondjuk nem is lehet másmilyen, csak ne azzal a ..., szóval ne vele járna!”. A többiek helyeslően bólogatnak. A szeplős lány feszengve néz körbe. Újabb két megállót hagytatok el, a néni is leszállt mellőled, szépen lassan ment az ajtók felé, minden lehetséges helyen megkapaszkodva. Soroksár, Hősök tere. Eszedbe jut, amikor egyszer itt tévedtetek el, sose jártál még előtte Soroksáron, és persze az első alkalommal sikerült teljesen eltévedned, de amikor megláttátok a síneket! Nem sokszor örültél annyira a HÉV-nek. Már csak két megálló és elhagyjátok Budapest határát. A lányok már a fodrász témát elemzik. A veled szemben ülő nő még mindig alszik. Ilyenkor eszedbe jut, hogy honnan tudja, mikor kell leszállnia? És ha majd csak Ráckevén tér magához, neki meg még Tökölön kellett volna? Lassan telik az idő. Megpróbálsz megint olvasni. Millenniumtelep. Tényleg vége Pestnek. Akkor már csak három megálló és leszállhatsz. Az alvó nő felriad, felemeli a fejét, álmosan körbe néz, aztán hátradől az ülésen, mintha semmi nem történt volna. Rád néz, megpróbálod állni a pillantását. Dunaharaszti. Eléritek a Dunát. Mindjárt beértek a Szigetre, jönnek a mezők, a hosszú-hosszú mezők. A nő szemben megint oldalra dőlt. Vége a mezőknek, már a városban jártok, kertes házak mindenhol. A lányok hangosan nevetnek. Te ekkor végiggondolod, hogy végül is leszállhatsz akár a Faluban is, körülbelül ugyanannyi séta hazáig. Na jó, egy kicsit több. De ma valahogy nem élvezed a HÉV-et. Felállsz, az ajtóhoz mész, a lányok átengednek. Most már az ajtóból figyeled a városodat. Lassítani kezd a szerelvény, meglátod a megállót. Megáll, kinyílnak az ajtók, leszállsz. Mögötted, ahogy haladsz tovább, hallod az ismerős sípolást, becsukódnak az ajtók, és a HÉV indul tovább. Te még utoljára az alvó nőre gondolsz, és hogy vajon fel fog-e időben ébredni. Azután kitörlöd a fejedből az egész utazást, és gyalogolsz tovább haza.