2008. október 12., vasárnap

Divatmozgalom

Három napja, vagyis október 9-én, csütörtökön volt az Iparművészeti Múzeumban a Marie Claire rendezésében egy divatbemutató. Vagyis divatbemutatók. Hat mai magyar tervező(csoport) őszit-téli kollekcióinak a bemutatója. Elmentünk rá, mert februárban, amikor az első és legutóbbi ilyen rendezvény volt, nem jutottunk be, mert hiába mehettünk volna ingyen az újsággal, mégsem így volt, pedig minden kisbetűs részt elolvastunk. Na jó, elég annyi, hogy most időben vettünk jegyet, így bejutottunk a 21 órakor kezdődő bemutatókra. De mikor megvettem a jegyeket, megkérdeztem a jegyárusító nőt, hogy akkor ezzel csak kilenckor jöhetünk be? És mondta, hogy nem, már hattól, szóval mi hat után nem sokkal ott is voltunk. Így legalább volt időnk megnézni a kiállítást, ami nagyon tetszett, egy óriási étkezőasztal volt megterítve a nyertes dizájn darabokkal.
Aztán hét után a tömeg bement a kifutóhoz, már akinek hétórási volt a jegye, de nem voltak sokan, tele volt üres székkel a nézőtér. Mi felmentünk az emeletre, és fentről néztük végig először a bemutatót. Ami így nagyon jó volt, mert amikor 9-kor már a székeken néztük, annyira nem tudtuk megfigyelni a ruhákat, max a részleteket.
Először Anh Tuan ruhái vonultak fel, utána az Artista csoporté, majd jöttek a Konsánszkyk, Je suis belle, Nanushka és végül a USE-ruhák.
A mi bemutatónkon a második sor szélén ültünk, és megpróbáltam fotózni is, aminek az lett az eredménye, hogy csináltam jó sok nagyon szar képet, és a ruhákra sem tudtam annyira figyelni. De jó volt látni a közönséget, tele volt szépen felöltözött emberekkel, akiken látszott, hogy nekik ez bizony egy társadalmi esemény, és úgy is nézegettek körbe, hogy vajon van-e ismerősük, aki szintén megpróbált a legutolsó divat szerint felöltözni, de mégis természetesen a saját stílusát nem megtagadva... Így volt egy csomó ugyanolyan, magamutogató ember.
Az egyik modellfiú, meg pontosan úgy nézett ki, mint Marc Jacobs. Na jó, közelről nem annyira, de messziről nagyon. (kép ->)
És a ruhák? Anh Tuanéi szépek, elegánsosak voltak, semmi meglepő.
Artistáéknál voltak, amik nagyon tetszettek, sőt az egész este kedvenc darabja is az övék volt.
Konsánszky tőlem messze áll (még), talán, ha egyszer egy irodában fogok dolgozni, de azért az ne nagyon jöjjön el, de majd eljön ennek is az ideje, hogy a kosztümök jobban tetszenek.
Je suis belle nagyon nagyon nagyon jó volt, a sapka a tüllel tetszett, bár nem biztos, hogy bevállalnám itt a pesti utcákon, de tudom, hogy úgysem nekem készültek, de a ruhák, a színek nagyon tetszettek, szintén egy újabb kedvenc ruha!
Nanushka... én szeretem ezeket a ruhákat, akkor is, ha Burberry koppintás vagy sem. Sőt nekem még a bogyós nyaklánc a hajban is nagyon tetszett. Itt is volt kedvenc ruha, remélem le is fotóztam őket.
És USE! Imádtam! A kalapok nagyon jók voltak, a szoknyák is. Tényleg jó lenne így felöltözni néha napján. Majd gyűjtök pénzt rá (de hogyan?). Egyszer talán.
És nagyon tetszett egy szandál is. Szeretnék egy olyat. Bár járni nem tudnék benne. De ha lenne egy olyanom, ígérem megtanulnám.
És a modellek? Komolyan ennél rosszabbak már nem is lehettek volna. Ki púpos, ki úgy összehúzta magát, mintha most akarnák megverni, menni se nagyon tudtak, és amikor elértek a kifutó végére, néhány úgy megrázta magát, hogy nevetnünk kellett. Elhiszem, hogy nem lehet egyszerű végigmenni a kifutón ilyen cipőben, de akkor is, ez a munkájuk nem, akkor meg legalább megpróbálhatnák! És ez pláne nem egy piripócsi falunap rendezvény volt...
(Anh Tuan)
















(Artista kedvenc)

















(Je suis belle kedvenc, hát nem gyönyörű ez a lila, meg az anyag esése? És az a fekete mellény hozzá... Oui, je veux etre belle moi aussi!)

(Nanushka)

(USE, a kalap... oh, jó tudom, azért ennyire nem siethetett a modell, nekem mégis elmosódott...)
(A képek tényleg sajátok, azért olyan minőségűek, amilyenek! Még mindig nem értek a gépemhez, szerintem valami nagyon el van állítva, de nem tudom mi, de sosem tud rendesen fotózni.
Szóval elnézést a képekért, az előttem ülő hapsi fülét meg megpróbáltam az összesről kivágni!)

Nincsenek megjegyzések: