ma volt a suli utolsó napja. mondhatnám, hogy szomorú volt, de nem volt az. mondhatnám, hogy egy icipicit meghatott, de nem igazán. pedig szerettem suliba járni, abba a suliba járni, szerettem az ottani embereket.
és persze megbeszéltük azokkal, akik maradnék még Párizsban, hogy akkor szeptembertől tartjuk a kapcsolatot, és majd találkozunk... ki tudja.
a lényeg, hogy véget ért az iskola.
vajon fogok még önszántamból a magyar intézet felé menni?
most már semmi sem fog igazán a balparthoz, a hatodik kerülethez, a rue de rennes-hez, a saint-germainhez, rue bonaparte-hoz, a luxembourg kerthez, a város legjobb pékségéhez, a 12-es metróhoz, a hétfő hajnali leckecsinálásokhoz, a kedvenc pénteki (ezért-még-2óra-alvással-és-kissé-másnaposan-is-megéri-bemenni) órákhoz, a kis magyar közösséghez, a néhány nagyon idegesítő emberhez, a zadig&voltaire kirakathoz, az american apparel bolthoz, a café de flore-ról való álmodozáshoz, peterhöz, a mindig mosolygós barabadosi suedihoz, akivel ma reggel együtt néztük bent a suliban a szexésnewyorkot javieren, az ajtóhoz, ami hiába automata, sose nyílik ki... kötni.
azt hiszem mégis kicsit meghatódtam. fél évig oda jártam.
4 megjegyzés:
:)(
a károlira is fél évig jártál, várom róla a meghatott - zsebkendő tördelős - nosztalgiálgatós összefoglalót ;)
a károlitól el se köszöntem, olyan hirtelen jött az egész otthagyás :))
na jó. szóval ...
nem lesz többé lázár órám, nem fogok többé fagyoskodni a pincében, miközben azt hallgatom, hogy ki milyen szendvicset vesz a szomszédos büfében, nem fogok többé azon gondolkozni, mégis kik ezek körülöttem (nem a velem egy asztalnál ülők ;), és mi a fenének jöttem ide, hogy hogyan lehet az, hogy sose tudom megúszni, hogy egy általam "kevésbé szeretett" egyed a gimiből csoporttársam legyen, hogy hogyan lehet ennyire unalmas egy óra, hogy mégis tényleg, mi a fenének jöttem én ide, hogy jaj van szabadidőnk, irány a szabóervin, hogy az órák alatt sikeresen megtudtam csinálni az összes eltés házimat, sőt az összes kötelezőt, ezek között a rengeteg szexualitással foglalkozó könyvet mind el tudtam olvasni (éljen a művelődéstudomány minor!), hogy két hét után úgy viselkedtünk, mintha életre szóló barátságokat kötöttünk volna, hogy rohantam az egyik egyetemről a másikra, hogy mindig megállapítottam, hogy ide is csak bölcsészfejek járnak, hogy végülis mégis jobban szerettem azokat az órákat, már csak a velem együtt ülő emberek miatt is.
és kifelejtettem a missziós termet. mert arra emlékezni sem akarok.
ennyire rossz volt? :((( :DD
jójó, de mindezek ellenére POÉN volt :p :D asszem az idő megszépítette az emlékeimet..
( nameg azok a feledhetetlen károlis bulik! )
jujj tééényleg a frenetikus károlis bulikat el is felejtettem! de az, amikor csak hárman voltunk, julcsi te meg én az tényleg jó volt, legalábbis nekem, haha XD
Megjegyzés küldése