mégegy májusban

talán az élet egy furcsa játékot űz. napersze.
biztos, hogy az élet egy furcsa játékot űz,
nem kérdés, természetes.

üres a szoba, már attól függ, mi lehet üres.
de most üresnek tűnik, pedig csak egy bőrönddel lett kevesebb.
mégis üres.

cuccaim szerteszét, a szemetet össze kellene szednem.

nem megy semmi, csak ülök magamban, és várom az éjszakát, a sötétet, hogy végre kimehessek, kimehessek és gyönyörködhessek abban, ami adatott. amit kapott. amit kaptam. ami van. itt, akár előttem.
várom az estét.

és a szoba üres. rég voltam a szobában huzamosabb ideig egyedül.
több, mint egy hete.

és ma van 2009 tavaszának utolsó napja (és gyereknap).

bubu

mai program:
fővünk a napon, aztán másik oldalra fordulunk, és tovább sülünk.

először a bolhapiacot célozzuk be, ott vagyunk sokáig.

veszek két könyvet.

és nagyon szép. de ijesztő is egyben.

panini, rossz, inkább tiltott helyen elfogyasztva.

bolhapiac. lehet, hogy inkább most van a két könyv?

víz víz víz. nagyon meleg.

vissza a városba.

buttes chaumont park.

döglés a szúrós fűben (bezzeg a londoni puha!)

zöld bogarak mindenhol.

tényleg szúr a fű.

fekete köröm.

kilógó segg és combfix.

tó. viadukt. bezzeg londonban nincs ilyen nagy viadukt!

megint tó... ó ne, hol a kijárat?!

csizmás nő.

ez az utca jó lesz. szépek a nagy fák.

pad.

görkoriiiii!!!! vigyázz!!!

bolt, ami persze, hogy zárva vasárnap.

nem baj, van pékség. pain au chocolat (avagy csokis croissant)

metró haza. itt nem árusítunk jegyeket.

végre itthon!

aktív pihenés.

facebook, myspace, iwiw, szokásos és KÖTELEZŐ nyomozás!

drogos modell.

oh ne, már nem lóg rajtam a gatya!

zuhany, végre...

blogbejegyzés, de azért indulunk?!

ááá drága a kocsma, nem, oda nem megyünk, 8 euró egy korsó sör!

ez nagyon durva.

inkább csak menjünk szajna partra. majd pénteken úgyis lesz koncert a PARTIN, amit bejelöltünk facebookon.

de mostmár tényleg hagyjam abba, menjünk!
mindenkin ruha... már csak smink meg haj és két óra múlva indulunk is...

(de már olyan késő van, Kitti)

nincs több visszaszámlálás (legalábbis remélem csak egy ideig)!

Most két túlzással fogok élni:

A lakás végre tiszta!

Túlzások vége.

Jöhet a vendég! (de nem igaz, kb fél óra volt az egész takarítás... és miért várok vele mindig ennyit?)

Várom a megfejtéseket arra a kérdésre, hogy hol bújt meg a 2 túlzás a négyszavas mondatban! (a felkiáltójel nem számít)

compte à rebours

zero

(és a cím franciául van! mert utánanéztem Amandine angol-francia szótárában, így már semmi sem maradhat titokban! :))

fogsàgban no.2

szoval "imàim" meghallgatàsra talàltattak, ami a menjunk ki a szabadbàra vonatkozott, ugyanis szinte ahogy elkuldtem a bejegyzést, a lànyok kimasiroztak amandine szobàjàbol, amandine legszebb ruhàiban és kijelentették, hogy akkor most elmegyunk sétàlni, mert milyen csinosak és ezt meg kell mutatni az utcànak is. na mondom oké, voilà les vraies françaises!
ugyhogy kb fél ora mulva (jaj melyik tàska illik ehhez a ruhàhoz, melyik mellényt vegyem fel, nem, ez nem jo - làbujjhegyen a tukor elott - kitti, segits, szerinted ez a leggings vagy a màsik? csinàld meg a hajam légyszi, tegyek fel szàjfényt? à teszek, azon ugyse mulik...) el is indultunk. eloszor, na akkor merre? de màr tudtam a vàlaszt. Kitti, tudod merre van a champs-elysées? persze, pàrizsi lànyok a champs-elysées-re mennek korzozni...
ugyhogy mire elértunk a diadalivhez (még jo, hogy csak ropke 15 perces sétàra lakunk tole) meg is szuletett a terv, felmegyunk a tetejére, hiszen ugyis ingyenes, és amandine, szuletett pàrizsi létére, még egyszer sem volt fent (megjegyzem, én sem, bàr én szuletett nem pàriszi vagyok)!
ugyhogy kiàlltuk a hosszu hosszu sort, kaptunk ingyenjegyet és megmàsztuk a nem tudom hàny szàz lépcsot. es a kilàtàs!!! az valami fantasztikus volt, és jo volt làtni a lànyokon is, hogy mennyire élvezik, hogy megkerestuk és felsoroltuk az osszes nevezetességet, és mindhàrman kb egyszerre sohajtottunk fel, hogy mennyire gyonyoru ez a vàros!
aztàn hazafele starbucksoltunk egyet, ha màr anyu adott pénzt, és a pultos csajjal egyutt csodàlkoztunk el hannah muffin jàratossàgàn...

aztàn este capucine, a kozepso làny odajott hozzàm és megkoszonte, hogy milyen jol csinàltam mindent.

néha egyszeruen tényleg imàdom a munkàm, néha meg ... à hagyjuk. remélem, a mosogatogépet nem rontottam el...

compte à rebours

uno
(csak emlékeztetőül: ez olasz ;))

fogsàgban

Ajjaj, ez egy nehéz vàllalkozàs lesz, francia billentyuzettel bejegyzést irni! de mivel ugysincs most jelenleg per pillanat màs dolgom, ezért ràszànom az idot.

Szoval fogsàgban vagyok, fogsàgba ejtett a Roméo csalàd.
(az elobb dadus kotelességemnél fogva britney klippet kellett a lànyokkal néznem... if you seek Amy...)
Mivel most 4 napos hosszu hétvége van, ezért a szulok leléptek romàba, és ràmhagytàk a 3 lànyukat. vagyis "ràmhagytàk", màr ami egy 14 és egy 17 éves làny felvigyàzàsàt illeti... De ma itt alszom, és vigyàzok amandine-ra, meg Hannah-ra, aki àtjott aludni ide, bàr màr most is itt van, egyutt youtubeoznak most amandine szobàjàban, én meg elfoglaltam a szuloi gépet, ha màr ugyis ures... nagyon készulnek a kozosen megtartott szulinapi bulijukra, arra keresnek zenéket, meg amikor az elobb behivtak a britney szàm megcsodàlàsa miatt, épp amandine teljes ruhakészletét probàlgattàk.
ja es ebédre megint sikerult tul sok rizst foznom, làtszik, hogy anyu lànya vagyok; ez a csalàdi àtok nem kerulhetett el, hogy nem tudjuk soha felmérni, kimérni a szukséges tészta és rizs mennyiséget...
huh komolyan izgalmasabbnàl izgalmasabb torténések ezek!

tegnap talalkoztam itt jelenleg utoljàra szonjàval, holnap mennek haza, én meg ugye fogsàgban vagyok ma este, ezért lemaradok a shannon-beli pizsama partirol, meg persze a nagy goodbye szonja partirol... ezért este, mikor végre sikerult eljonnom a csalàdtol, és lerendeztem anyuékkal a haza meg visszaszolo jegyem megvételét (te jo ég, busszal fogok visszajonni! busszal! utàlom a buszokat, én ott aludni nem tudok, én ott pihenni nem tudok, én ott legszivesebben megfojtanàm az osszes korulottem levot... najo, ezt visszavonom...), ugyhogy olyan 23 korul "màr" ott is voltam nàluk, mert nem volt kedvuk sehova sem menni. elvileg... mielott odaértem szonja felhivott majdnem sirva, hogy mikorra fogok odaérni, és akkor kijonnek elém a metrohoz. kiderult, hogy akkorat veszekedett a novérével, mint elotte még soha, mindketten eléggé kivoltak... bonne ambiance... vagyis nagyon jo volt a hangulat. kb nem szoltak semmit, wow, imàdtam! ugyhogy bejàrtuk a montparnasse kornyékét, és aztàn hazamentunk... azert nem godoltam, hogy igy lesz.

olyan szép ido van! a napra ki a napra ki a napra ki a napra ki!!!! bàr a lànyokat nem lehet erre ràvenni... sajnos

compte à rebours

due

compte à rebours

tre

kapcsolat

Vannak emberek, akiket nem tudok hová besorolni. Vannak emberek, akik kifejezetten idegesítenek. Vannak emberek, akikkel, ha tehetném, nem találkoznék, mert még egyedül is jobban érzem magam. Vannak emberek, akik, bár nem tehetnek róla, mégis zavar a kinézetük, az arcuk, a testük. Vannak emberek, akikről már egy kép alapján meg tudom mondani, hogy vele nem tudnék összebarátkozni. Vannak emberek, akiknek van egy két olyan beszólásuk, hogy feláll a hajam. Vannak emberek, akik ezek mind egyszerre, sőt általában, ha egyik igaz rájuk, akkor a többi tulajdonság is azonnal rá száll.
Ez most igazságtalan, de akkor is ez van.
Biztosan létezik olyan ember, aki ugyanezt gondolja rólam. Egészségére, nem kötelező mindenkit szeretni.
De van olyan ember, aki ezen tulajdonságokon felül rám van hagyva. Aki ezen tulajdonságokon felül, amiket valószínűleg ő nem érez, én meg nem fogom vele éreztetni, mégis közeledni akar felém.
Itt vagyok, vagyunk Párizsban. Magyarok. Kevés embert ismerünk, de azokhoz ragaszkodunk. Legalábbis sokan így vannak ezzel. Olyan emberekkel barátkozunk, akikkel lehet otthon soha nem is állnánk szóba. Furcsa emberekkel. Akikről tudjuk, biztos aranyos, de köszi, vannak barátaim, akik nagyjából velem egy "szintet" képviselnek. És durva ezt kimondani, de tényleg így van.
Én mégis megpróbálok szelektálni. Mégis megpróbálom azokat az embereket kiválasztani, akik akár otthoni barátaim is lehetnének. És valószínűleg ezért van az, hogy a hétvégéken inkább egyedül mászkálok, egyedül járok vásárolni, mert legalább magamat már ismerem eléggé, a saját gondolataim csak néha ijesztenek meg, és nem kell másnak lennem.
De itt van ez a lány. Szonja mutatta be, neki meg egy negyedik lány. Kedves, persze. De furcsa. És nem ismer sok embert. Mikor szóba hozom, hogy ide szoktunk járni a többiekkel, meg itt voltunk, meg ott, akkor látom, hogy vágyakozó szemekkel les rám, hogy ő is szeretne. De én meg nem szeretném. Mert van olyan ember, akiről a fenti bekezdést írtam. És ő olyan, akármilyen igazságtalannak, erősnek, durvának is hangzik, hogy így leírok valakit. Egyszerűen idegesít. Egyszerűen nem akarok vele találkozni. Egyszerűen nem tudom lerázni. Ha mégis, rosszul érzem magam. Ezért inkább találkozom vele. Ezért inkább eljátszom, hogy persze, barátnők lehetünk, akár erre a kis időre is. Ezért inkább rosszul érzem magam.
És furcsán nézem Szonját. Mert Szonjától a lány mondhatni még messzebb áll, mint tőlem, ő mégis hívja ide-oda, sőt mindenhova. És látszik, hogy nem sajnálatból.
Ezek után tudom, hogy bennem van a hiba. Hogy toleránsabbnak kellene lennem. Hogy nem kellene a többi embert leírnom, hiszen ők is ugyanolyanok. Esélyt kell adni, és nem azt várni, hogy mikor megy már haza. Hiszen itt vagyunk, bezárva egy idegen országban, össze kell tartanunk, nem? Egy anyanyelvünk van.
És mégse megy nekem.
Nagyon nem.

Velence és meg a Chanel

oh ha egyszer Karl Lagerfeld végre úgy ébredne fel gyönyörű álmából, hogy most neki azonnal ruhát kell terveznie Nekem, az lenne életem legszebb napja.

tiszta

ma végre hajatmostam, miután tegnap szégyenszemre úgy mentem divatbemutatóra, hogy (leglaábbis szerintem, bár én túl kritikusnak számítok ez ügyben) zsíros volt a frufrum. aztán meg megint írtam a painperdure, meg válaszoltam apu emailjeire, meg mindenfélét olvastam, és most már csak össze kellene szednem magam, írnom Tóth Rékának, hogy akkor szeptembertől Erasmus itt Párizsban, a Glamournak, hogy akkor élek és tegnap divatbemutatón voltam és írok nekik róla, meg huh valakinek kell még írnom, elfelejtettem... Ja igen, Cannes-ról egy összeállítást holnapra a suliba, hogy végre egyszer Andrea elégedett legyen a munkámmal.
És tényleg keddtől jóidő, elvileg találkozom kedden Marieval, a francia lánnyal, akit a Peteres, egyébként mindenki tudja, milyen következményekkel záródó bulin ismertem meg, meg Szonja is ma visszajött Párizsba egy hétre, és írt smst, hogy este Shannon's. Meg elv Klára drága is jön szombaton, bár nem tudok róla semmit (igazán írhatna már!), meg remélem visszatér a tavasz (helyett a nyár).
És jó lenne már valami olyan Balcsiféle, vagy csak spontán jóidő sétával, és h Amandine nem idegesít fel, aztán persze rájövök, h jah, hanyadika van, és jáá igen másnap rá is jövök, miért borultam ki annyira...
szóval az élet lehet szép is.
attól függ. (mitől?)

pedofil (?)

Krisztivel a Saint-Lazare-i újságosnál voltunk, aztán ő elment a vonattal én meg még maradtam olvasgatni. És akkor valaki oldalról hozzámsimult, és motyogott valamit. tök nagyon ugrottam, mert éppen egy divatanyagba merültem, nem számítottam hirtelen ilyen közelségre sehonnan. aztán továbbment. de érezni lehetett, hogy nekem magyarázott, direkt dörgölődzött hozzám. aztán mikor letettem az újságot, és indultam volna el, akkor (nem tudom, hogy ugyanaz az ember volt-e, de valószínű) egy pasas beállt elém, kitárta az újságját (szerencsére csak azt), amiben két lány éppen nyalta egymást, és elkezdett nekem vmit magyarázni, közben kéjesen nézett. najó, kösz, mentem tovább, nekem ennyi elég. ez az egész egyáltalán nem izgalmas, és nem is írtam volna le, ha nem lenne egy tanulsága. márpedig tanulság mindig van.
azt gondoltam magamban, mikőzben mentem haza, hogy mennyire utálom a pedofilokat. A pedofilokat.
aztán rájöttem, basszus 20 éves vagyok, ez nem pedofilság, ébredj már fel. olyan fura, hogy még most is gyerekként gondolok magamra. jó, nem várom el magamtól, hogy felnőttként nézzek magamra, de akkor se gyereknek! csak ne gyereknek 20 évesen!





tegnap találkoztunk először péntek óta, mikor is közölte, hogy csak részeg volt és ennyi. és én meg annyira nem tudom az ilyen helyzeteket kezelni, mert köszöntünk egymásnak, oké. köszönéskor mosolyogtunk egymásra, ok. ő órán többször próbálta felvenni velem a kontaktust, ami nem is volt nehéz, mert majdnem egymás mellett ültünk, de én meg átnéztem rajta. vagyis nem néztem rá egyser sem. óra után látszott rajta, hogy lehet, hogy mondana valamit, meg én is beszélgettem volna vele, még is krisztinek kezdtem el magyarázni, magyarul persze, hogy ő semmit se értsen belőle. pedig szerettem volna beszélni vele. vagy csak vele lenni.
aztán hamar elment, mert... elment. most meg hazament londonba, valami focimeccsre a wembleybe, ahol a szülővárosa játszik a hétvégén, és az egész városuk elfér a stadionban. ezt még múlt csütörtöki események előtt mesélte.
pedig annyira beszéltem volna vele. annyira ránéztem volna, de valamiért mégsem sikerült. és az én hibám volt. sose tudtam kezelni az emberi kapcsolatokat. soha. ez egy nehéz játszma, amihez én nem értek.

rien

már megint angolul akartam írni a címet, vagyis nothing. de aztán rájöttem, hogy miért is tettem volna ezt? hiszen én elvileg franciául tudok jól, meg Párizsban vagyok. na mindegy, szóval rien lett végül.

na de miért semmi? mert semmi sem történik. mert ÉN nem csinálok semmit, azon kívül, hogy császkálok össze-vissza a városban. mert magamtól nem keresek senkit. és már annyira utálom, hogy minden este a gépemnél kötök ki, és nem csinálok SEMMI ÉRTELMESET.

kicsit sok a semmi. azt hiszem.

mi lesz...

... velem az ősztől? ha igaz a hír, hogy elfogadták a Hadopi törványjavaslatot, és már miért ne lenne igaz, akkor szeptembertől bizony lekapcsolják a torrentező embereket a netről itten. ajjaj, egyetlen esti mentsváram a filmnézés. őszig még valamit ki kell dolgoznom az ügyben!

facehunter

milyen gáz már, hogy végre egyszer az életben a facehunter Budapestet is megtiszteli, és végül egy magyarról sem csinál képet... mikor érünk már el mi is oda, hogy egy külföldi szemében érdekesek legyünk? jó tudom, jó úton járunk, na de azért gyerünk! annyi szép lány van Pesten, meg annyi ügyes és stílusos, csak a kettőt kellene kicsit összerakni...

brrr

eleve utálok wc-t pucolni. magam után is, de főleg teljesen idegenek után, NAGYON. nem igaz, ezeknek a szomszédoknak nem tanította meg az anyukájuk, hogy kisfiam, légyszíves ha folyósat szartál és hiába húzod le a wc-t, ottmarad a falon, akkor légyszíves fogd meg azt a wckefét és pucold ki magad után, mert gusztustalan, büdös az utánad jövőnek! és h tud úgy szarni, h le se ül a wcre? ááá, az ágyban élek két napja. azt hiszem hnap is így lesz. zacskós leves és müzli (bár az mindjárt elfogy), i love Paris pulcsi, melegítő gatya, és nutelláról álmodozás.

és milyen szar lehet esőben párizsi turistának lenni. sajnálom a most idemerészkedő turistákat. párizs esőben ronda, pláne úgy, hogy most kéne megnézned az összes giccset, és fotóztatnod magad velük, hogy otthon megmutathasd, nééézd apu, jártam az Eiffel toronynál! ja igen, az az ázott , borzas vmi, igen az vagyok én. de csak neked mutatom meg, mert te a család vagy. sajnos a barátok nem láthatják...

(csak mert muszáj címet adnom neki)

tök durva, hogy a párizsi legjobb barátnőm csupán 10 éves. de ő mindig meghallgat, persze azután, hogy én türelmesen végighallgattam őt. és vigasztal. és olyanokat mond, hogy jobb kedvem lesz tőle. igazából tudom, hogy az "otthoni" barátnőim is ugyanezt tennék (vagy meg is próbálják), és ez nagyon jól esik, de az én döntésem miatt, messze vannak, és messziről nem megy a vigasztalás. mert tényleg egy ölelés kell, mert tényleg az kell, hogy fizikailag melletted legyen valaki, mert tényleg kell valaki, aki meghallgat, és aki melletted áll, mindkét értelemben.
tehát az én legjobb barátnőm itt Franchonban tényleg egy 10 éves kislány, és az a munkám, hogy vele legyek esténként.

(és lehet vele Gossip Girlt nézni :))

?

miért van az, hogy nekem soha de soha ebben a kurva büdös életben semmi sem úgy alakul ahogy szeretném?
miért van az, hogy már megint seggre estem?
miért van az, hogy ... mindig ez van??

miért van az, hogy egy kurvára képzelgős lány vagyok, aki azonnal megálmodja a jövőt, hogy milyen szép lesz és jó, és már szinte abban él, és, mikor közlik vele, nem, kisanyám, ne is álmodj róla, akkor bumm a pofára esés. és pofára esés. és megint pofára esés. elegem van.
mikor lesz végre egyszer az, hogy nem kell pofára esnem? hogy semmit nem képzelek el? miért bánik el velem így ez a rohadt élet?

és mindig mosolygok. mi mást tehetnék. ott ül velem szemben, közli, hogy az álmok amiket kergettem, soha nem lesznek az enyimek, haha, mosolygok. minden oké? persze, semmi baj. (majd csak felállok valahogy, majd csak összeszedem újra magamat, majd csak lesz valahogy... és majd csak lesz egyszer, hogy nem ezt közlik velem. majd. csak. egyszer.)

majd csak lesz egyszer olyan, aki már kiheverte az előző barátnőjét, akinek nem baj, hogy csak ideiglenesen vagyunk itt, aki egyszer majd engem vesz észre.
gyerünk vissza, mosolyogni, mint mindig, hiszen hogyan is válik majd valaki jégkirálynővé, szeretetre képtelenné, ha senki nem akarja szeretni.

kurva életbe.

csíkok

a lábam jelenleg 3 színben pompázik:
a lábfejem sötétbarna
a lábam térdig világosbarna
és a 3.: a bokám fehér...
egyre jobb :D
ez köszönhető természetesen a napnak, Brigivel történt sétáknak, amikor szandál volt rajtam és hosszú leggings, aztán a tegnapi parkban üldögélésnek, amikor végre meleg volt, és csak a szandál volt a lábamon leggings nélkül.
igazán vicces...

tegnap meg voltam egy házibuli szerűségben, igazi franciák és angolok között, sok vörösbort ittam, a nyelvem kék lett, és várom az 5 órát, hogy akkor most kiderüljön mi is van, és nem szeretem ezt, tudni akarom, hogy csak részeg volt és azért, vagy mivel részeg volt, ezért megmerte tenni.
és ma sincs "gueule de bois"-m vagyis macsakajajom. szerencsére, csak kék nyelvem, háromszínű lábam és egy nagy kérdőjel a fejem felett...

egyébként visszagondolva tök érdekes, hogy teljesen folyékonyan beszéltem franciául.

shopp

ma voltunk Amandinenal shoppingolni neki ruhát. Olyasmit, mint ami ma rajtam volt, legalábbis ez volt a feladat anyukától kiadva, mi meg bejártuk a Printemps-t, a H&Met, a Lafayette-et és összvissz egyetlen egy ruhát találtunk, amit meg is vettünk neki, 90 euróért. de legalább nagyon szép. de elfáradtunk rendesen. és azt merte mondani a Sonia Rykiel ruhákra, hogy túl színesek, fel nem venné őket. Bezzeg az unalmas Chloé ruhák már jobban bejöttek neki. Komolyan, hogy ilyen problémáim legyenek, minthogy túl színes az a Rykiel, ezért kössz nem, menjünk tovább, nézzük meg a Burberryket! anyám...

ja és ma Capucine, a középső lány lázas lett... amandine azonnal nagy szemekkel, tátott szájjal, remegő hangon megkérdezte tőlem, ugye nem a grippe porcine, vagyis a malacinfluenza? á, most rámhozta a frászt, ki tudja, hogy az a csaj kikkel találkozik, abban a nemzetközi sulijában... á, de úgyse az. tudom... és nem leszek hipochonder! nem nem nem. nincs bajom. nincsen.

shortfilm

innen.

egyedül

újra egyedül vagyok a szobában, a vonatok hangosak, de gazdagabb lettem egy Tazzal, egy bögrével és... sok mindennel.

megyek mindjárt a Monceau parkba, ahova nem sikerült eljutni a napok alatt.(de mellé igen!)

gondolatok a sötétből, amikor a másik kivánszorog a wcre

az eiffel torony ijesztően széles és nagy. nagyon ijesztő. és nagyon nagy.