annyira hülyeség ezek az ezoterikus kijelentések, mint: azt vonzod be, akire éppen szükséged van. nem vonzod be, egyszerűen rá van szükséged, ezért vele maradsz, a többit elküldöd a francba. te keresed, te találod, te döntesz, marad vagy megy. nem pedig holmi hatalmas kozmikus erő, aki segíteni akar, és hozzád terelte őt. az egész véletlen, és aztán neked kell dolgozni rajta. mert dolgozni kell. az emberi kapcsolatok nem jönnek csak úgy létre, keresni kell a másikat, foglalkozni kell vele, különben elúszik, mint az, akihez most egyáltalán nincs kedved. ennyi. semmi megmagyarázhatatlan, ő a nagy ő és hasonlók. munka az egész. (persze kellemes) és döntés.

azta!

érzem valami olyan van készülőben bennem, ami eddig még azelőtt soha. és kicsit félek tőle. sőt, inkább nagyon.
mert mi lesz, ha tényleg lesz? mi lesz, ha én elmegyek? ha ő itt marad? mi lesz? előbb kellett volna gondolkodni. előbb ám.
vagy szokásosan gondoltam rá, de megrántottam a vállam és lesz, ami lesz belevágtam, mint mindig?

sacré coeur - éjszaka október végén

most itt szünet van, mind az egyetemen, mind Amandine sulijában (ők el is húztak Egyiptomba családostul), úgyhogy ez a hét arról szól(hatna), hogy 11ig alszom, aztán felébredek, megiszom a reggeli kávémat, és a másik oldalamra fordulok és alszom tovább.
így sikerült átaludnom ma a louvre-os egyetemi látogatást, ami azért nem lett volna rossz, sőt biztos hasznos lett volna, és jobban megértettem volna, miért is olyan fontos ez a perspektíva-váltás a reneszánsz festészetben, hogy egy egész félévig erről kell tanulnom. de sikerült továbbaludnom, és pontosan a találkozó időpontjában magamhoz térni. aztán meg elszúrni az egész délelőttöt, délutánt, a tökéletes semmittevéssel.

de legalább g-nek is szünete van, ami azt jelenti, hogy a városban tartózkodik, ezért kb minden második este nem kell egyedül aludnom, na ilyenkor van az, hogy nem is alszom.

már csak a normális netem hiányzik, hogy ne kellene ötpercenként pozíciót váltanom és úgy keresnem a befogható netet.

ma pedig megnézzük a pompidouban a modern művészeti kiállítást. ha már a reneszánsz olasz festők reggel kimaradtak.

ezek (vagyis a képek) meg tegnap éjszaka készültek mikoron tibivel egymásnak örültünk, és megint megállapítottuk, hogy mi soha de soha az életben nem fogunk pesten összefutni, mert mi csak párizsban tudunk.

hogyafrancbalehetígymegszeretniegyvárost... a kurvaéletbe...

hűh

na az meg milyen már, hogy egy részeg csaj nekem ütközött tegnap éjszaka, utána meg alig tudtam lerázni magamról, mert folyton azzal jött, hogy úristen de szép vagy, hogy hívnak, úristen de szép vagy... persze jól esik hallani, csak azért le lehessen már rázni az embert, akkor is ha részeg. nem voltam épp leszbikus állapotomban. (és a csaj se jött be igazán)

ki gondolta volna

--- hogy, je t'embrasse fort. (bocs, de muszáj volt leírnom ide)

--- hogy, vissza kell majd térnem az első emeleten lakó nagyi netjének lopásához még egy nap, mert Jean-Michel, apuka drága elfelejtette kifizetni a net számlámat, és én ugye a hatodikon lakom. szóval most virulok, mert kb 5 percig lesz netem. aztán újra keresnem kell, ami vagy fél óra.

--- és végül, hogy ő a legszexibb nő a világon. már igazán elegem van az egész hacacáréból, ami körülötte folyik. még akkor is, ha eleinte én is azt mondtam, oké, kurvajónő. de most már elég volt! (és a hármas??? na ő mit keres ott? tejóég hová fajul a világ...) a 9es vicces.. najó ez a lista gáz... inkább áttérek a pasivonalra.na azért... az elsőt totálisan megértem.

heppi

már tényleg csak az eső hiányzott, és akkor már nagyon nagyon is tényleg ilyen lett volna:

de nem volt eső, és azért nem volt ILYEN. de filmbeillő igen, mikor elbúcsúznak, és még mindig semmi, és akkor visszamegy a szobájába, és nem tudja mi legyen, várja, hogy esetleg visszajön, de mégsem, és akkor fogja magát, egy életem, és utánamegy, és még közel van az utcán, odarohan, és nem tud, mit mondani, miért is van itt, és akkor megcsókolja végre a másik, ott az utcán, annyi idő után, végre.

nahát

az előző bejegyzés pontosan az, amit a legjobb lenne kitörölni, talán a memóriámból (ami elég lyukas így is) is eltűnne.

a tegnapról meg írnék, mert mégiscsak koncert volt, mégiscsak kebab volt, amitől azóta is rosszul vagyok, mégiscsak magyar bor volt, ami isteni volt, mégiscsak hajnali ötig radiohead koncert nézés volt, mégiscsak itt aludt, és mégiscsak nem történt semmi... vagy igen? ez már valami? és most írjak neki smst?

és mégiscsak, kérlek, valaki szánjon meg az emberek használatának kézikönyvével!

neee

oh basszus. ilyenkor akarom elásni magam a föld alá, és elő sem jönni onnan...
tegnap/ma hosszú idő után újra alkohol jutott a kezembe, mármint mennyiségileg hosszú idő után és naná, hogy nekem megártott. elmentünk táncolni, ahol leestem az magasabb parkettről, ahol a wcben tértem magamhoz (! már ez is szánalmas... leírni az egészet, de szembe kell néznem saját magammal, ha már megtettem), telehánytam a wc-t (tényleg éljen a 9 eurós "vodka"), aztán most jön a leggázabb: a személyzet jött és kivitt a wcből, pedig magamra zártam az ajtót, nem tudom, hogy jutottak be, és kikísértek a klubból, a kabátom meg a pulcsim meg a ruhatárban. úgyhogy pólóban voltam a kb 3 fokban. aztán nem tudom milyen indíttatásból, de felszálltam egy éjszakaira, amin láttam, hogy persze kurvára nem hazafele visz, hanem ki a világvégére, de emlékszem, hogy reménykedtem, hátha mégis hazajutok vele (na de hogyan?! ááá) úgyhogy világ végén, legalábbis ma ahogy néztem a térképen Párizstól jó 30 km-re letessékeltek a buszról, hogy ez a végállomás. úgyhogy következett a buszmegállóban vagy egy óra fagyoskodás (és még mindig pólóban!) szerencsére jött egy srác, aki megsajnált és odaadta a kabátját (oh hogy milyen hálás vagyok neki, végig azon rágódtam, hogy na ha most nem leszek tüdőgyuszis, akkor soha; ja és persze végig úgy gondoltam, hogy Eszterrel együtt adtam le a kabátom, vagyis nála van a biléta, vagyis ő majd kiszedi a kabátom, és akkor nála lesz és csak érte kell mennem, tehát kabátilag pillanatnyilag megnyugodtam). aztán jött a busz, mi fel, vissza párizs, ott a végállomáson le, és már megint a kurva montparnasse-on voltam, ahonnan elindultam hajnali kirándulásra, most sikerült a JÓ buszra felszállnom, ami azt jelenti, hogy most párizsi városnézés lesz, vagy 40 percen keresztül, mert naná, hogy én ugye párizs másik végén lakom, és persze a montparnassetól az éjszakai busz felém, csak az, amelyik körbe megy párizson... na de leszálltam a jó helyen, hazafagyoskodtam, hazaértem, ágyneműt felhúztam (!), fűtést bekapcsoltam, legmelegebb pulcsit felhúztam, és irány az ágy, és a tegnap estéről/ma hajnalról soha többé nem akarok hallani.

Ui.: igen, megtaláltam a táskámban a ruhatárjegyet, tehát a kabátom BIZTOSAN ottmaradt, valahogy vissza kell szereznem...

eddig sose figyeltem a szövegét

megvilágod

most jöttem rá, miért maradhattam bent az irodalom órámon (irodalom a német megszállás alatt), ugyanis külföldi vagyok és szemét módon az első órára nem mentem be (akkor még nem is tudtam, hogy van ez az óra). aztán bent voltam  a másodikon, mikor a tanárnő a szünetben elküldte a többi külföldit, akik szintén csak a második órára jöttek be, kivéve engem. most először fordul elő velem, hogy Franciaországban valamit tényleg a származásomnak köszönhetek. mikor a szünetben odamentem a nőhöz, hogy odaadjam neki a papírt, amire a nevemet és elérhetőségeimet írtam fel, akkor rám mosolygott és mondta, hogy ne mondjam el, milyen nemzetiségű vagyok, majd ő kitalálja. és rögtön mondta a nevem alapján (na nem a keresztnevem...), hogy magyar. visszamosolyogtam és bólogattam és gratuláltam neki.
és nemrég jöttem rá, mikor rákerestem az első kötelező olvasmányunk írójára, hogy ő is magyar volt, csak az apja kimenekült Franciaországba, ezért ő már ott született, de mindig is magyarnak tekintette magát.
aztán most meg a tanárnő nevére kerestem rá, és kiderült, hogy most tavasszal jelent meg egy tanulmánya a shoah irodalomról, ahol többek között rengeteget foglalkozik Kertész Imrével. szóval így lettem én a sok amerikai elzavart diák között A magyar, aki maradhat.

heh

komolyan mondom a világ leglustább embere én vagyok. és még órám is alig van.
és igazából nincs miről írnom. órán kellene lennem, olvasnom kellene, intézkedni, aláíratni és nem pedig azt, amit valójában teszek, a nagy semmit. (azért nem semmi, mert kijárok meg eljárok, csak értelme nincs)

ma a szőlősben jártunk...

nem. csak a Montmartre-on, a szüreti mulatságon (?)

kívánság

Ha lehetne egy szupererőm, akkor valószínűleg ezt választanám. Nem akarnék repülni, nem akarnék láthatatlanná, vagy erőssé válni, egyszerűen csak tudni szeretném, mire gondolnak mások. Úgy kérném, hogy ne állandóan hallhassam, ki lehessen kapcsolni, és legyen egy napi limit. Mert azért nem lehet jó mindent tudni, mindenkiről. Mondjuk naponta csak ötször lehessen használni. Hiszen azért jó találgatni, néha. De most szeretném ezt a képességet és azonnal használnám is, távolba is, elég lenne csak a személyre gondolni, és belelátni a lelkébe.
Ha lehetne egy szupererőm, akkor biztosan nem nyafognék többet (amiatt, hogy nem tudom, mit akar a másik).

magasnézet

combo

aztakurva, ez nagyon jó!
kötelező.

COMBO a collaborative animation by Blu and David Ellis (2 times loop) from blu on Vimeo.

ez (és az)

Miután tegnap majd' megfagytam a parkban Amandine-ra várva, odajött hatkor, mikor én gondoltam, hogy na most elmegyünk végre, hogy még negyed óra, légyszi légyszi. Mondtam neki, basszus nem te vagy az, aki két órát ül egy padon megfagyva! "gyere velünk játszani!" akkorát nevettem rajta, ahogy ártatlanul mondta... olyan édes volt, kapott érte sok puszit, meg nagyölelést (és nem mentem velük játszani, maradtam a padon).

A tanulság: hát két olasz lánnyal (akik mellesleg mindig nagyon csinosak, naná, olaszok, szőkék és szépek) vagy és rajtuk van az olasz zászló (mint, ahogy rajtam is volt, csak elforgatva, hogy magyar legyen, mert magyar zászlós matrica nem volt), akkor nagyon valószínű, hogy a Párizsban található (egyébként jelentős számú) olasz férfisereg a ti csoportotokhoz fog menni, és mikor kiderül, hogy te nem vagy olasz és nem is beszéled a nyelvüket, akkor mivel te vagy a jelentős kisebbség, olaszul folytatják a beszélgetést, egymás között. De azért rendesek, mert néha hozzád is odafordulnak, hogy most mi van, meg kérdeznek, és egyébként is, te tök jól elvagy azzal a játékoddal (hülyegyerek csak lefoglalja magát), hogy az óriási zajban, néhány elkapott szóból és a gesztusokból megpróbálod kitalálni miről beszélgetnek (amúgy elég nagy sikerrel). És még meg is kapod, hogy úgy nézel ki, mint valaki, aki egy olasz színésznő, de még sose hallottál róla.
Oh és persze, mindenki spanyolnak, SPANYOLNAK néz először. Na de miért? a szemeim kékek! jó, lehet, hogy a hajam nem szőke, de a bőröm világos és kékek (vagy szürkék) a szemeim! nem vagyok egyáltalán spanyolos!
és az utolsó tanulság, a horvátok valamiért utálják a magyarokat. basszus minden nyáron a fél ország náluk veri el a pénzét, és még utálnak minket?!
ja és a nevem nem lehet magyar. najó, tényleg befejezem a ma hajnali történések kivesézését, értelmezését. a lényeg, hogy ellógtam a pénteki órámról, mert aludtam. most minden jó.