2009. április 11., szombat

home, again

hazaértem. ami lehetne egy tök örömteli mondat is, de persze, hogy nem az, mert persze, hogy sikerült már megint valamin veszekedni, szinte azonnal. najó, nem veszekedni, csak vitatkozni, ahogy kiskorunkban mindig ki lettünk javítva...
a repülő út borzalmas volt, mire hozzámért a stewardess elfogyott a sajtos szendvics és csak szalámis volt (ha be akartam volna tartani a böjtöt, akkor sem sikerült volna, még jó, hogy nem akartam), mellettem a világ legidegesítőbb házaspárja, a folyosó túloldalán pedig három gyerekük. a hapsi ténylegesen elfoglalta a karfámat. és leszállás után, szinte túszul ejtettek, mert ablak mellett ültem, és ők meg nem akartak kiszállni, merthogy ráérnek. baszki, én meg nem, megyek a családomhoz.
a gépet is majdnem lekéstem, mert persze most kellett az RER Bének vmi balhé, hogy csak minden 2. járatuk járjon, az is 15 perc késéssel... az átvilágításnál megint szenvedtem, mert, hogy máshogy lett volna.
ja és persze a legjobbat hátrahagytam: félsüket lettem. vagyis leszállás annyira de annyira fájdalmas volt! szinte ordítani tudtam volna, úgy látszik nagyon érzékeny a hallójáratom a nyomásváltozásra... pedig olyan szívesen lennék stewardess. majdnem meg is kérdeztem tőlük, hogy hogyan lehet vki az. na de a lényeg: azóta az egyik fülem teljesen bedugult, és nem dugult ki, és semmit nem hallok vele, a másikkal is csak tompán.

erre jön, az, hogy naná, nem is én lennék...

Nincsenek megjegyzések: