nulla, zéró...
mostmár ideje lenne megtanulni rendesen franciául, hogy néha francia bejegyzéscímek is legyenek... pl h van a visszaszámlálás?
és még a nap is kisütött :DD
2009. április 30., csütörtök
2009. április 29., szerda
2009. április 28., kedd
eddig nem látott, titkolt képek :)
nagyon titkos képek következnek, amiket most ástam ki a telefonomból:
ő Filou, Amandine teljesen fekete gyönyörűsége.
hihetetlen, de még mindig Filou
ez pedig a kilátás a musée des arts décoratifs-ból, úgy kb a 7. emeletéről. (és ma tényleg ilyen volt!)
szintén
tour Montparnasse messze, és előtte meg a Louvre másik ága.
a végére meg egy vicc : felpróbáltam a boyfriendsjeanst... (ott maradt a boltban)
ő Filou, Amandine teljesen fekete gyönyörűsége.
hihetetlen, de még mindig Filou
ez pedig a kilátás a musée des arts décoratifs-ból, úgy kb a 7. emeletéről. (és ma tényleg ilyen volt!)
szintén
tour Montparnasse messze, és előtte meg a Louvre másik ága.
a végére meg egy vicc : felpróbáltam a boyfriendsjeanst... (ott maradt a boltban)
musée des arts décoratifs
ma elindultam suli után, hogy akkor bemegyek a louvre-ba, ha már közvélemény-kutatásom eredménye alapján, oda senki nem akar menni az elkövetkezendő látógatóim közül (huh de egy bonyolult mondat lett...).
és akkor már ott voltam a piramisnál, csodálkoztam, hogy senki nem áll sorban, jé mi van.
odamegyek közelebb és akkor láttam kiírva: fermé le mardi, vagiys kedden zárva... áááá
végül az iparművészeti múzeumban kötöttem ki, ami egyáltalán nem baj. mert, ha belegondolok, az összes művészeti ág közül ez áll hozzám a legközelebb. a bútorok, ruhák, ékszerek...
és akarom Jeanne Lanvin lakását! nagyon. nagyon nagyon. és furcsa volt kicsit csalódnom a szecesszióban. vagyis a szecesszió végi bútorok, nagy meglepetésemre, már nagyon hasonlítottak a nagymamámék bútoraira az ő szobájukban. meglepően. pedig a kiállított darabok és a mamáék bútorai közötti értékkülönbség nagyon nagy lehet. és nem szeretem a mamáék bútorait. igazából ált. minden nagymamának ilyen bútorai vannak. szóval az nem tetszett. de Jeanne Lanvin szecessziós lakása nagyon. meg azok az ágykeretek, paravánok...
megfogagadtam, hogy ha mostmár úgyis ingyenes, többször visszamegyek, mert csak nagyjából átfutottam rajta. de úgyse fogok többet visszamenni, ahogy magamat ismerem (sajnos túl jól).
és akkor már ott voltam a piramisnál, csodálkoztam, hogy senki nem áll sorban, jé mi van.
odamegyek közelebb és akkor láttam kiírva: fermé le mardi, vagiys kedden zárva... áááá
végül az iparművészeti múzeumban kötöttem ki, ami egyáltalán nem baj. mert, ha belegondolok, az összes művészeti ág közül ez áll hozzám a legközelebb. a bútorok, ruhák, ékszerek...
és akarom Jeanne Lanvin lakását! nagyon. nagyon nagyon. és furcsa volt kicsit csalódnom a szecesszióban. vagyis a szecesszió végi bútorok, nagy meglepetésemre, már nagyon hasonlítottak a nagymamámék bútoraira az ő szobájukban. meglepően. pedig a kiállított darabok és a mamáék bútorai közötti értékkülönbség nagyon nagy lehet. és nem szeretem a mamáék bútorait. igazából ált. minden nagymamának ilyen bútorai vannak. szóval az nem tetszett. de Jeanne Lanvin szecessziós lakása nagyon. meg azok az ágykeretek, paravánok...
megfogagadtam, hogy ha mostmár úgyis ingyenes, többször visszamegyek, mert csak nagyjából átfutottam rajta. de úgyse fogok többet visszamenni, ahogy magamat ismerem (sajnos túl jól).
2009. április 27., hétfő
2009. április 26., vasárnap
bretagne még mindig
tehát, ahogy ígértem: képek itt
megint elszartam az időt. így se louvre se d'orsay nem lett belőle. najó igazából nem tudtam dönteni (na peeersze!)
megint elszartam az időt. így se louvre se d'orsay nem lett belőle. najó igazából nem tudtam dönteni (na peeersze!)
2009. április 25., szombat
á Paris, de nouveau
mostmár folyamatos ááá újra itt vagyok Párizsban bejegyzések születnek...
na de most visszajöttem, ahogy nézem jó sok időre (azt hiszem a legtovább, mióta ide tettem át székhelyem... lássuk csak, ápr legvége, május, június, és július fele kb, vehetjük majdnem 3 hónapnak.)
BreTaGne egyszerűen fantasztikusss!
komolyan, életem eddigi egyik legjobb hetét töltöttem ott, még akkor is ha végig mosogatóból ki és be, lányok után összepakolás, terítés, teniszre kísérés, ott a pálya szélén üldögélés volt napjaim nagy részében. az a táj, azok az emberek, azok a színek, az illatok, az ízek, a tájak... na igen, a táj a legszebb mind közül.
az, hogy kinéztem a ház ablakain és a nyílt, végtelen, kék óceán volt velem szemben. hogy a kertből egy kis hegyoldali leereszkedéssel már ott is voltál a sziklás parton, hogy a csapvíznek a fürdőszobámban is sós illata volt, hogy annyi rákot ettem (és nem azokat a kis kukacszerű rózsaszín bizbasz rákokat, hanem rendes ollósakat, és én "kopasztottam meg" őket), hogy megint adtam egy esélyt az osztrigának (bár most jobb eredménnyel végzett, mint 7 éve, mikor kiköptem, mert most lenyeltem, de olyan íze van, mintha a tenger vize valamilyen csoda folytán nyúlós, ragadós elrághatatlan izévé változott volna, mert tenger íze volt, amit véletlenül nyelsz le úszás közben...), hogy annyi halat ettem, amit egy év alatt se általában (és mindig más fajtájút), hogy pénteken kihajóztam az óceánra és rákásztunk és teljesen eláztam (még most is tiszta tengervíz a hajam, de nincs kedvem megmosni, mert annyira szeretem a tengervizes, ragadós hajat, mintha nyár lenne, és Horvátországban döglenénk öcsivel a napon), hogy a lányok naponta 10x elmondták, hogy milyen szép vagyok (heheheheheee :D), hogy Amandine-nal átléptünk egy határt, egy testi határt (bármilyen furcsa is, nekem ez lényeges, mert nem tudom, fura volt látni, hogy ők 10 évesen cirógatják, ölelgetik, puszilgatják egymást, barátságból. én még most se tudnék sok barátnőmmel ilyen közeli testi kontaktusba lépni, nem hogy 10 évesen) és már puszik, ölelések váltakoznak köztünk, hogy azt mondta engem jobban szeret, mint Carolinát (a kolumbiai nounouját, vagyis nannyjét, magyarul dadus, amikor elkezdték ezt a játékot, kit szeretsz jobban, és az én nevem is szóba került Carolináé mellett, mondtam ez nem verseny, hogy melyik a jobb nounou, de Amandine komolyan rámnézett és mondta, hogy természetesen engem választ, és nem azért mert itt ülök velük együtt a fűben és hallom az egészet), az hogy egy nagymama és egy nagypapa, ami párosítás már eleve veszélyes a franciáknál, mert pk azok akik aztán éreztetik a véleményüket, elfogadtak és búcsúzáskor ma azt mondták, hogy remélik, hogy még találkozunk, és nem udvariasságból mondták, ők akkor nem mondanák, hogy utaztam kétszer 3,5 órát TGVvel, visszafele 1. osztályon, hogy egyszerűen csak új helyen voltam, amihez hasonlón még nem jártam, és nem kellett kötelezően várost nézni, élményeket gyűjteni, mert minden csak jött magától. és persze gyönyörű volt az idő, amit senki nem hitt el nekünk itt Párizsban leszállva a vonatról, merthogy eddig itt milyen gyönyörű idő volt, egész héten (Párizsban), de ma hogy megérkeztünk beborult, esik , és ezt tuti mi hoztuk a mindig esős Bretagne-ból (ja és tényleg brötánynak kell ejteni, Clara ;))
majd még gyűjtöm az élményeket, hogy miről is írjak, sok kép készült, főleg tájképek, mivel én fotóztam, meg a lányokról. lehet, hogy felteszem majd ide őket (jaj ne visszavonom, ide képet feltenni, megszerkeszteni maga az öngyilkosság), vagy máshova, de akkor jelzem majd itt, hogy hol. mert Bretagne-t tényleg látni kell. voltam már Normandiába, az kismiska ehhez képest, vagy Észak-Franciaország. Az meg nem is szép (annyira). szóval Bretagne. komolyan kell nekem ott egy nyaraló. kell.
mert akaratos, és követelődző vagyok.
és végre rengeteget tudtam olvasni, meg írni! (és persze internet nélkül voltam, ami megint nagyon jó, simán megvoltam nélküle, csak sok sok levelet kaptam, ígérem majd este nekiülök és válaszolok az összesre! )
De fura, hazajöttem. Párizsba. És végig hajtott a kis mercedes a Gare Montparnasse-tól fel a 8. kerületbe, átkeltünk a Szajnán, Concorde tér, láttuk az Eiffel tornyot, Opéra, Madeleine... és mire figyeltem? a rózsára, amit minden nő kezébe nyomtak a vannes-i focidrukkerek a végállomáson (Vannes-ból ment a vonatunk, vagyis Vannes Bretagne egyik városa).
na de most visszajöttem, ahogy nézem jó sok időre (azt hiszem a legtovább, mióta ide tettem át székhelyem... lássuk csak, ápr legvége, május, június, és július fele kb, vehetjük majdnem 3 hónapnak.)
BreTaGne egyszerűen fantasztikusss!
komolyan, életem eddigi egyik legjobb hetét töltöttem ott, még akkor is ha végig mosogatóból ki és be, lányok után összepakolás, terítés, teniszre kísérés, ott a pálya szélén üldögélés volt napjaim nagy részében. az a táj, azok az emberek, azok a színek, az illatok, az ízek, a tájak... na igen, a táj a legszebb mind közül.
az, hogy kinéztem a ház ablakain és a nyílt, végtelen, kék óceán volt velem szemben. hogy a kertből egy kis hegyoldali leereszkedéssel már ott is voltál a sziklás parton, hogy a csapvíznek a fürdőszobámban is sós illata volt, hogy annyi rákot ettem (és nem azokat a kis kukacszerű rózsaszín bizbasz rákokat, hanem rendes ollósakat, és én "kopasztottam meg" őket), hogy megint adtam egy esélyt az osztrigának (bár most jobb eredménnyel végzett, mint 7 éve, mikor kiköptem, mert most lenyeltem, de olyan íze van, mintha a tenger vize valamilyen csoda folytán nyúlós, ragadós elrághatatlan izévé változott volna, mert tenger íze volt, amit véletlenül nyelsz le úszás közben...), hogy annyi halat ettem, amit egy év alatt se általában (és mindig más fajtájút), hogy pénteken kihajóztam az óceánra és rákásztunk és teljesen eláztam (még most is tiszta tengervíz a hajam, de nincs kedvem megmosni, mert annyira szeretem a tengervizes, ragadós hajat, mintha nyár lenne, és Horvátországban döglenénk öcsivel a napon), hogy a lányok naponta 10x elmondták, hogy milyen szép vagyok (heheheheheee :D), hogy Amandine-nal átléptünk egy határt, egy testi határt (bármilyen furcsa is, nekem ez lényeges, mert nem tudom, fura volt látni, hogy ők 10 évesen cirógatják, ölelgetik, puszilgatják egymást, barátságból. én még most se tudnék sok barátnőmmel ilyen közeli testi kontaktusba lépni, nem hogy 10 évesen) és már puszik, ölelések váltakoznak köztünk, hogy azt mondta engem jobban szeret, mint Carolinát (a kolumbiai nounouját, vagyis nannyjét, magyarul dadus, amikor elkezdték ezt a játékot, kit szeretsz jobban, és az én nevem is szóba került Carolináé mellett, mondtam ez nem verseny, hogy melyik a jobb nounou, de Amandine komolyan rámnézett és mondta, hogy természetesen engem választ, és nem azért mert itt ülök velük együtt a fűben és hallom az egészet), az hogy egy nagymama és egy nagypapa, ami párosítás már eleve veszélyes a franciáknál, mert pk azok akik aztán éreztetik a véleményüket, elfogadtak és búcsúzáskor ma azt mondták, hogy remélik, hogy még találkozunk, és nem udvariasságból mondták, ők akkor nem mondanák, hogy utaztam kétszer 3,5 órát TGVvel, visszafele 1. osztályon, hogy egyszerűen csak új helyen voltam, amihez hasonlón még nem jártam, és nem kellett kötelezően várost nézni, élményeket gyűjteni, mert minden csak jött magától. és persze gyönyörű volt az idő, amit senki nem hitt el nekünk itt Párizsban leszállva a vonatról, merthogy eddig itt milyen gyönyörű idő volt, egész héten (Párizsban), de ma hogy megérkeztünk beborult, esik , és ezt tuti mi hoztuk a mindig esős Bretagne-ból (ja és tényleg brötánynak kell ejteni, Clara ;))
majd még gyűjtöm az élményeket, hogy miről is írjak, sok kép készült, főleg tájképek, mivel én fotóztam, meg a lányokról. lehet, hogy felteszem majd ide őket (jaj ne visszavonom, ide képet feltenni, megszerkeszteni maga az öngyilkosság), vagy máshova, de akkor jelzem majd itt, hogy hol. mert Bretagne-t tényleg látni kell. voltam már Normandiába, az kismiska ehhez képest, vagy Észak-Franciaország. Az meg nem is szép (annyira). szóval Bretagne. komolyan kell nekem ott egy nyaraló. kell.
mert akaratos, és követelődző vagyok.
és végre rengeteget tudtam olvasni, meg írni! (és persze internet nélkül voltam, ami megint nagyon jó, simán megvoltam nélküle, csak sok sok levelet kaptam, ígérem majd este nekiülök és válaszolok az összesre! )
De fura, hazajöttem. Párizsba. És végig hajtott a kis mercedes a Gare Montparnasse-tól fel a 8. kerületbe, átkeltünk a Szajnán, Concorde tér, láttuk az Eiffel tornyot, Opéra, Madeleine... és mire figyeltem? a rózsára, amit minden nő kezébe nyomtak a vannes-i focidrukkerek a végállomáson (Vannes-ból ment a vonatunk, vagyis Vannes Bretagne egyik városa).
2009. április 19., vasárnap
welcome back
megérkeztem:
háromszorosan megmászva a hat emeletet, mindig tele, nehéz táskákkal.
elázva az esőben.
szétizzadva.
de megérkeztem, újra Párizsban vagyok! még akkor is, ha csak egy éjszakára, aztán irány Bretagne.
el se hiszem, hogy felcipeltem a 25 kilós bőröndöt! soha többé nem hozok otthonról kaját, még akkor se, ha itt éhen kell halnom. azért köszi anyu a kajáért!
és BÁRKI szándékozna nálam csövelni, üzenem neki: jobb kézre edzés! a ballal csak húzni kell felfele magadat a korláton, de jobb kéz legyen ám muszklis!
egyébként kb 9 órája még a szépművészetiben voltam, a Mucha (love love love) és Moreau kiállításon. aki budapesten tartózkodik egyszerűen KI NE HAGYJA!
itt meg az esőben találkoztam Lillával, odaadtam neki Sonja lakás kulcsait, aki így ma este végre Párizsban aludhat.
ööö fáradt vagyok, holnap korán kelek, pakolok, megint lecuccolok (kisbőrönd! kevés cucc..., na persze, ahogy magamat ismerem...) szóval megyek aludni.
csak gondoltam leírom, sikerült megmásznom a hat emeletet.
és egyébként megint nem nagyon hallok a jobb fülemre.
(nemérteménezt)
háromszorosan megmászva a hat emeletet, mindig tele, nehéz táskákkal.
elázva az esőben.
szétizzadva.
de megérkeztem, újra Párizsban vagyok! még akkor is, ha csak egy éjszakára, aztán irány Bretagne.
el se hiszem, hogy felcipeltem a 25 kilós bőröndöt! soha többé nem hozok otthonról kaját, még akkor se, ha itt éhen kell halnom. azért köszi anyu a kajáért!
és BÁRKI szándékozna nálam csövelni, üzenem neki: jobb kézre edzés! a ballal csak húzni kell felfele magadat a korláton, de jobb kéz legyen ám muszklis!
egyébként kb 9 órája még a szépművészetiben voltam, a Mucha (love love love) és Moreau kiállításon. aki budapesten tartózkodik egyszerűen KI NE HAGYJA!
itt meg az esőben találkoztam Lillával, odaadtam neki Sonja lakás kulcsait, aki így ma este végre Párizsban aludhat.
ööö fáradt vagyok, holnap korán kelek, pakolok, megint lecuccolok (kisbőrönd! kevés cucc..., na persze, ahogy magamat ismerem...) szóval megyek aludni.
csak gondoltam leírom, sikerült megmásznom a hat emeletet.
és egyébként megint nem nagyon hallok a jobb fülemre.
(nemérteménezt)
2009. április 17., péntek
2009. április 11., szombat
home, again
hazaértem. ami lehetne egy tök örömteli mondat is, de persze, hogy nem az, mert persze, hogy sikerült már megint valamin veszekedni, szinte azonnal. najó, nem veszekedni, csak vitatkozni, ahogy kiskorunkban mindig ki lettünk javítva...
a repülő út borzalmas volt, mire hozzámért a stewardess elfogyott a sajtos szendvics és csak szalámis volt (ha be akartam volna tartani a böjtöt, akkor sem sikerült volna, még jó, hogy nem akartam), mellettem a világ legidegesítőbb házaspárja, a folyosó túloldalán pedig három gyerekük. a hapsi ténylegesen elfoglalta a karfámat. és leszállás után, szinte túszul ejtettek, mert ablak mellett ültem, és ők meg nem akartak kiszállni, merthogy ráérnek. baszki, én meg nem, megyek a családomhoz.
a gépet is majdnem lekéstem, mert persze most kellett az RER Bének vmi balhé, hogy csak minden 2. járatuk járjon, az is 15 perc késéssel... az átvilágításnál megint szenvedtem, mert, hogy máshogy lett volna.
ja és persze a legjobbat hátrahagytam: félsüket lettem. vagyis leszállás annyira de annyira fájdalmas volt! szinte ordítani tudtam volna, úgy látszik nagyon érzékeny a hallójáratom a nyomásváltozásra... pedig olyan szívesen lennék stewardess. majdnem meg is kérdeztem tőlük, hogy hogyan lehet vki az. na de a lényeg: azóta az egyik fülem teljesen bedugult, és nem dugult ki, és semmit nem hallok vele, a másikkal is csak tompán.
erre jön, az, hogy naná, nem is én lennék...
a repülő út borzalmas volt, mire hozzámért a stewardess elfogyott a sajtos szendvics és csak szalámis volt (ha be akartam volna tartani a böjtöt, akkor sem sikerült volna, még jó, hogy nem akartam), mellettem a világ legidegesítőbb házaspárja, a folyosó túloldalán pedig három gyerekük. a hapsi ténylegesen elfoglalta a karfámat. és leszállás után, szinte túszul ejtettek, mert ablak mellett ültem, és ők meg nem akartak kiszállni, merthogy ráérnek. baszki, én meg nem, megyek a családomhoz.
a gépet is majdnem lekéstem, mert persze most kellett az RER Bének vmi balhé, hogy csak minden 2. járatuk járjon, az is 15 perc késéssel... az átvilágításnál megint szenvedtem, mert, hogy máshogy lett volna.
ja és persze a legjobbat hátrahagytam: félsüket lettem. vagyis leszállás annyira de annyira fájdalmas volt! szinte ordítani tudtam volna, úgy látszik nagyon érzékeny a hallójáratom a nyomásváltozásra... pedig olyan szívesen lennék stewardess. majdnem meg is kérdeztem tőlük, hogy hogyan lehet vki az. na de a lényeg: azóta az egyik fülem teljesen bedugult, és nem dugult ki, és semmit nem hallok vele, a másikkal is csak tompán.
erre jön, az, hogy naná, nem is én lennék...
2009. április 10., péntek
pakkolás
nenene, nem megy nekem ez a pakolás, soha nem is ment, soha nem is fog :S
na megerőltetem magam, egy órán belül, még hihetetlen, de már a metróban fogok ülni (vagy inkább állni)
á másnapos kissé a lelkem...
na megerőltetem magam, egy órán belül, még hihetetlen, de már a metróban fogok ülni (vagy inkább állni)
á másnapos kissé a lelkem...
2009. április 9., csütörtök
je crains
1 nap és megyek haza!
a reptéren fog rám várni a kisöcsém. annyira kiváncsi vagyok, mennyit nőtt 1 hónap alatt. igen, egy hónap alatt. mert egy hónappal ezelőtt nagyon nagy volt, és azt mind egy hónap alatt érte el. az én kicsi öcsém.
meg ott lesz az egész család.
meg ott lesz mindenki, persze nem a reptéren...
de félek, mi lesz ha csalódni fogok Pestben? ha piszkos lesz, ha az emberek fáradtak, csúnyák, büdösek lesznek, ha a metró késik, ha nem lesz annyi pékség, olyan finom dolgokkal, mint itt. ha az utcán, pénztársorban nem engedik előre azt, akinek tényleg sietnie kell, vagy tényleg csak egy csomag zsepivel állt be a bazi hosszú sorba. ha az emberek nem mosolyognak csak úgy. ha, nem is tudom, ha megint olyan lesz, mint régen.
pedig ez nem sznobság. de a nyugati civilizáció a fejben kezdődik. nem mondom, hogy itt okosabbak, műveltebbek lennének az emberek, oh nem. csak teljesen máshogy állnak a dolgokhoz, és nem feltétlenül a hungaropesszimizmusra gondolok.
itt tényleg más, jobb, nem az életszínvonal miatt, mert ajjaj itt is rengeteg a szegény, a koldus, í kéregető, sőt itt még rosszabb, mert a képedbe tolják magukat a metrón, felszállnak zenélni, mégis jobb. egy hétre megyek csak, ettől nem is félek. de mi lesz, ha majd örökre?
örökre?
egyáltalán képes leszek-e visszamagyarizálódni?
már annyi mindent kaptam ezektől az emberektől. tényleg azt hiszem, sokat változtam. végülis ezért jöttem ki. és még mennyi minden vár rám!
félek, hogy egyszer haza kell mennem. félek, hogy egyszer újra függeni fogok. újra iskola. újra ugyanazok az emberek, akikkel jópofiznom kell. persze, ha ittmaradok, akkor ugyanúgy meglenne egy idő után ugyanez. de mégis az, hogy éjfélkor még simán sétálok az utcán, aggodalom nélkül lesétálok a metróhoz, mert tudom, hogy maximum 5 percet kell rá várnom és megérkezik, még akkor is, ha a metrómegálló nem a legtisztább, ha valakik már behálózsákozták magukat.
az, hogy bárkitől segítséget kérhetek az utcán, ha nem tudja, akkor kideríti. az, hogy itt tényleg más a mentalitás. nem akarják kifúrni a másikat. nem végigmérik egymást, amikor találkoznak. hogy itt mindenki, jórészt mindenki sok salátát eszik és vizet iszik, hogy odafigyelnek, még akkor is, ha sokat esznek. hogy igazán elhízott emberek a turisták. hogy igenis tényleg odafiyelnek arra, hogy ez egy turista központ, és legyenek már tiszták az utcák.
és félek, mi lesz ha rossz lesz otthon? majd februárban? egyáltalán lesz-e még otthon? mi lesz Magyarországgal addigra? félek. nem is félek, tartok tőle. erre is tökéletes egy francia szó: craindre. nem avoir peur, hanem craindre. annyira kifejező.
Je crains
a reptéren fog rám várni a kisöcsém. annyira kiváncsi vagyok, mennyit nőtt 1 hónap alatt. igen, egy hónap alatt. mert egy hónappal ezelőtt nagyon nagy volt, és azt mind egy hónap alatt érte el. az én kicsi öcsém.
meg ott lesz az egész család.
meg ott lesz mindenki, persze nem a reptéren...
de félek, mi lesz ha csalódni fogok Pestben? ha piszkos lesz, ha az emberek fáradtak, csúnyák, büdösek lesznek, ha a metró késik, ha nem lesz annyi pékség, olyan finom dolgokkal, mint itt. ha az utcán, pénztársorban nem engedik előre azt, akinek tényleg sietnie kell, vagy tényleg csak egy csomag zsepivel állt be a bazi hosszú sorba. ha az emberek nem mosolyognak csak úgy. ha, nem is tudom, ha megint olyan lesz, mint régen.
pedig ez nem sznobság. de a nyugati civilizáció a fejben kezdődik. nem mondom, hogy itt okosabbak, műveltebbek lennének az emberek, oh nem. csak teljesen máshogy állnak a dolgokhoz, és nem feltétlenül a hungaropesszimizmusra gondolok.
itt tényleg más, jobb, nem az életszínvonal miatt, mert ajjaj itt is rengeteg a szegény, a koldus, í kéregető, sőt itt még rosszabb, mert a képedbe tolják magukat a metrón, felszállnak zenélni, mégis jobb. egy hétre megyek csak, ettől nem is félek. de mi lesz, ha majd örökre?
örökre?
egyáltalán képes leszek-e visszamagyarizálódni?
már annyi mindent kaptam ezektől az emberektől. tényleg azt hiszem, sokat változtam. végülis ezért jöttem ki. és még mennyi minden vár rám!
félek, hogy egyszer haza kell mennem. félek, hogy egyszer újra függeni fogok. újra iskola. újra ugyanazok az emberek, akikkel jópofiznom kell. persze, ha ittmaradok, akkor ugyanúgy meglenne egy idő után ugyanez. de mégis az, hogy éjfélkor még simán sétálok az utcán, aggodalom nélkül lesétálok a metróhoz, mert tudom, hogy maximum 5 percet kell rá várnom és megérkezik, még akkor is, ha a metrómegálló nem a legtisztább, ha valakik már behálózsákozták magukat.
az, hogy bárkitől segítséget kérhetek az utcán, ha nem tudja, akkor kideríti. az, hogy itt tényleg más a mentalitás. nem akarják kifúrni a másikat. nem végigmérik egymást, amikor találkoznak. hogy itt mindenki, jórészt mindenki sok salátát eszik és vizet iszik, hogy odafigyelnek, még akkor is, ha sokat esznek. hogy igazán elhízott emberek a turisták. hogy igenis tényleg odafiyelnek arra, hogy ez egy turista központ, és legyenek már tiszták az utcák.
és félek, mi lesz ha rossz lesz otthon? majd februárban? egyáltalán lesz-e még otthon? mi lesz Magyarországgal addigra? félek. nem is félek, tartok tőle. erre is tökéletes egy francia szó: craindre. nem avoir peur, hanem craindre. annyira kifejező.
Je crains
2009. április 7., kedd
van csekkfüzetem! juhéj :D
... meg végre bankkártyám is visszatért hozzám, miután megjárta a machine belsejét is!
Szóval azon gondolkodám, hogy hogyan lehet az, hogy vannak barátaim. mert én magamnak lehet nem lennék a barátja. ha választhatnék. nos, nem teszek semmit. vagy mégis? tehát, hogy lehet az, hogy vannak emberek, akik érdeklődnek utánam? pedig nem lenne muszáj nekik!
hogy vannak olyan emberek, akik találkozni akarnak velem, akik beszélni akarnak velem, akik azt mondják szeretnek... vajon én teszek értük bármit is? vajon miért akarnak velem lenni? pedig önző vagyok, huh de mennyire önző. és nem tudom, ismerve magamat, mindig elcsodálkozom.
akik azt mondják, hiányzom nekik.
miért?
mit tettem, amiért hiányzom?
mi vagyok én nekik?
hogy lettem az, ami?
?
oh nem tudom, de furcsa belegondolni. miért jó nekik, hogy velem vannak? miért teszik?
és az most nem arra akar rájátszani, hogy mindenki válaszoljon, hogy jaj de hülye vagy, hát mert... hanem csak eszembe jutott. hogy miért?
hogyan?
ésatöbbi.
Szóval azon gondolkodám, hogy hogyan lehet az, hogy vannak barátaim. mert én magamnak lehet nem lennék a barátja. ha választhatnék. nos, nem teszek semmit. vagy mégis? tehát, hogy lehet az, hogy vannak emberek, akik érdeklődnek utánam? pedig nem lenne muszáj nekik!
hogy vannak olyan emberek, akik találkozni akarnak velem, akik beszélni akarnak velem, akik azt mondják szeretnek... vajon én teszek értük bármit is? vajon miért akarnak velem lenni? pedig önző vagyok, huh de mennyire önző. és nem tudom, ismerve magamat, mindig elcsodálkozom.
akik azt mondják, hiányzom nekik.
miért?
mit tettem, amiért hiányzom?
mi vagyok én nekik?
hogy lettem az, ami?
?
oh nem tudom, de furcsa belegondolni. miért jó nekik, hogy velem vannak? miért teszik?
és az most nem arra akar rájátszani, hogy mindenki válaszoljon, hogy jaj de hülye vagy, hát mert... hanem csak eszembe jutott. hogy miért?
hogyan?
ésatöbbi.
2009. április 4., szombat
utálom
elegem van az egész hülye francia rendszerből. mindent túlbonyolítanak.
egy hete lett meg a kártyám.
most nincs meg.
elnyelte a hülye gép, ahol a csekken lévő összeget kell rátenni a kártyára. egyszerűen csak elnyelte, mert nem voltam elég gyors. úgy, hogy hülye borítékra rá kell mindent írni a szaros kártyámról, nincs semmi rendesen elmagyarázva, és akkor ha nem teljesítem 3 perc alatt, pukk elnyeli a kártyámat. rajta minden vagyonom, amivel vhogy ki akartam húzni péntekig. nálam kb jó esetbe 2 euró.
jöjjön vissza kedden, akkor visszakapja a kártyáját. naneee. ez nem igaz!
de így van.
utálom ezt a túlbonyolítottságot!
miért nem tudják interneten keresztül átutalni nekem a pénzt?! kicsit gyorsabb lenne, a környezetet sem károsítanánk felesleges fakivágással.
miért létezik egyáltalán ez a hülye csekk?! annyira gáz. honnan tudja vki, aki elfogadja, hogy biztosan van az illetőnek annyi pénze a kártyáján?!
és miért kellenek hülye gépek, magyarázat nélkül?
egy gép sosem helyettesítheti az embert...
utálom az egészet.
és minden szépreményem, hogy holnap elmegyek a saint-oueni bolhapiacra is elszállt. 2 euróval nem látnak szívesen.
áááá, vmi sose jó.
egy hete lett meg a kártyám.
most nincs meg.
elnyelte a hülye gép, ahol a csekken lévő összeget kell rátenni a kártyára. egyszerűen csak elnyelte, mert nem voltam elég gyors. úgy, hogy hülye borítékra rá kell mindent írni a szaros kártyámról, nincs semmi rendesen elmagyarázva, és akkor ha nem teljesítem 3 perc alatt, pukk elnyeli a kártyámat. rajta minden vagyonom, amivel vhogy ki akartam húzni péntekig. nálam kb jó esetbe 2 euró.
jöjjön vissza kedden, akkor visszakapja a kártyáját. naneee. ez nem igaz!
de így van.
utálom ezt a túlbonyolítottságot!
miért nem tudják interneten keresztül átutalni nekem a pénzt?! kicsit gyorsabb lenne, a környezetet sem károsítanánk felesleges fakivágással.
miért létezik egyáltalán ez a hülye csekk?! annyira gáz. honnan tudja vki, aki elfogadja, hogy biztosan van az illetőnek annyi pénze a kártyáján?!
és miért kellenek hülye gépek, magyarázat nélkül?
egy gép sosem helyettesítheti az embert...
utálom az egészet.
és minden szépreményem, hogy holnap elmegyek a saint-oueni bolhapiacra is elszállt. 2 euróval nem látnak szívesen.
áááá, vmi sose jó.
sóhaj
pedig nem ártott volna, ha nem kapom meg előre a fizut... nem jött rám az egyik rövidgatyám...
fenébe az összes keksszel meg az összes pékséggel.
fenébe az összes keksszel meg az összes pékséggel.
2009. április 2., csütörtök
mindig ki lehet ugrani a kútból
akármennyi szemetet is szórnak rád... jó szóval ma fordítás óránk (is) volt, és abban egy ilyen továbbküldős szamaras sztorit fordítottunk, aki beesett a kútba, gazdája be akarta temetni, de a csacsi mindent lerázott magáról, így egyre feljebb került és végül boldogan kiugrott a kútból. ennek a tanulsága, hogy te is rázd re akármekkora szart szór rád az élet. na szóval beszéltem anyukával, kifizeti a metrót, és elv hnapra megcsinálja a csekket is, szóval nem lesz éhezés olyan szinten, mint hittem volna!
de ma gyalog mentem oda-vissza a suliba (1-1 óra) bár vissza szerencsére nem egyedül. lehet holnap is ezt fogom tenni, már ha fel tudok kelni. na igazából nem ilyenekről akartam írni, na.
szóval megyek Bretagne-ba, a tavaszi szünet második hetében (éljen éljen!) Valahova a tengerhez, elnézést, mit tengerhez, az Atlanti-óceánhoz! szúrok be googlemapses képet, nagyjából hova:
de ma gyalog mentem oda-vissza a suliba (1-1 óra) bár vissza szerencsére nem egyedül. lehet holnap is ezt fogom tenni, már ha fel tudok kelni. na igazából nem ilyenekről akartam írni, na.
szóval megyek Bretagne-ba, a tavaszi szünet második hetében (éljen éljen!) Valahova a tengerhez, elnézést, mit tengerhez, az Atlanti-óceánhoz! szúrok be googlemapses képet, nagyjából hova:
2009. április 1., szerda
hajjaj
ma végeztem egy kis számolgatást, és rájöttem, hogy ha ki akarok jutni a reptérre és onnan majd vissza is, akkor összesen az előttem álló 8 napra összesen 10 euróm van... és nincs se bérletem, kajám meg egy kicsi. és ha visszajövök semmim sem lesz. és nem is vettem ajándékot senkinek. senki ne várjon semmit, most mondom édeseim. ugyanis nem azért nincs pénzem, mert felelőtlenül elköltöttem (de akkor ki volt, ha nem én?), hanem azért, mert kirúgtak még egy hónapja. több mint egy hónapja.
mivel akkor kirúgtak és hazaküldtek, ezért az új hónapot csak a hónap közepén tudtam elkezdeni, ezért csak feleannyi pénzt kaptam, és abból a feleannyi pénzből kellett kifizetnem az egész havi nyelvsulit, így alig maradt egy valamim. pontosabban maradt 10 euróm, nyolc napra. nemjóezígy. és holnap gyalog megyek a nyelvsuliba ezért, mert nincs bérletem, a jegy meg drága.
de remélem holnap végre találkozom a családdal (mert ma se kellettem nekik...tegnap meg szabadnapom volt...) és megkérdezem, hogy a bérletet fizetik-e. ajánlom nekik, mert a suli vagy egy órányi gyaloglásra van...
ma is végig gyalogoltam, voltam a marsmezőn, hallgattam és néztem egy csoport spanyolt, amint makarénáznak az eiffel torony lábainál. és hajjaj én hülye bementem a mekibe, pedig egy egyszerű hotdoggal még a champs elyséen is olcsóbban jártam volna.
10 euró, 8 napra, az annyi mint... 1,25 euró per nap. vagyis egy baguette naponta...
mivel akkor kirúgtak és hazaküldtek, ezért az új hónapot csak a hónap közepén tudtam elkezdeni, ezért csak feleannyi pénzt kaptam, és abból a feleannyi pénzből kellett kifizetnem az egész havi nyelvsulit, így alig maradt egy valamim. pontosabban maradt 10 euróm, nyolc napra. nemjóezígy. és holnap gyalog megyek a nyelvsuliba ezért, mert nincs bérletem, a jegy meg drága.
de remélem holnap végre találkozom a családdal (mert ma se kellettem nekik...tegnap meg szabadnapom volt...) és megkérdezem, hogy a bérletet fizetik-e. ajánlom nekik, mert a suli vagy egy órányi gyaloglásra van...
ma is végig gyalogoltam, voltam a marsmezőn, hallgattam és néztem egy csoport spanyolt, amint makarénáznak az eiffel torony lábainál. és hajjaj én hülye bementem a mekibe, pedig egy egyszerű hotdoggal még a champs elyséen is olcsóbban jártam volna.
10 euró, 8 napra, az annyi mint... 1,25 euró per nap. vagyis egy baguette naponta...
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)