mikulás

azt hiszem visszatérek.
nem tudok szakadni egy helytől, és egyre közelebb érzem magam ahhoz, hogy visszatérjek, pedig még fél év van addig, legalább. előtte be kellene fejeznem ezt a félévet, ami eléggé nehezemre esik, pedig én próbálom.
a munka fárasztó, de legalább szeretem, és érzem, hogy ebben jó vagyok, és még olyan visszajelzéseket is kapok. ilyenkor arra gondolok, hogy mi történhetne HA maradnék, talán karrier (?), talán semmi, de egyetem lenne, amellett pedig nincs karrier. és ha kimegyek, akkor erről le kell mondanom, mert mi lehetnék kint? az, ami most, semmi több. az pedig nem életcélom. és mégis mégis kimegyek, mert.
de előbb a színház előadás elemzésemet kellene befejeznem, mert már annyira nincs is sok hátra, hát gyerünk, most már nem szabad feladni, pláne, ha jó zene szól a háttérben.
és mikulásra már befaltam a csokimennyiség felét, ez mennyire beteg? csak az a tudat vigasztal, hogy minden ruhám valahogy nagy lett rám mostanában (hála a melónak? vagy inkább annak a ténynek, hogy újra pajzsmirigy gondok vannak? vagy egyszerűen csak levetem a párizsi hájamat, mert VÉGRE itthon vagyok, magyar ízek között?)

változás

A tegnap esti/ma hajnali kiakadásom oka az volt, hogy kiderült, hogy Gé nem jöhet a következő félévben Budapestre tanulni, mert nem. És így nem tudom, mi lesz. Azt tudom, hogy szeretem, és ő is engem, és hülye voltam, amikor belementem az egészbe, már akkor is tudtam, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor én itthon, ő meg 1200 km-re (légvonalban), Párizsban lesz tőlem. De lesz, majd, ahogy lesz felkiáltással nem érdekelt se engem, se őt, sőt a jövőt soha egyszer se hoztuk szóba, de tudom, hogy éppen ezért, hogy ennyire figyeltünk erre a kínos pontra, sokkal rosszabb lett, most.
Mert én nem úgy készültem, hogy tavasszal is ide-oda járkálnunk kell majd. Úgy készültem, hogy itt lesz, bérel magának egy garzont valahol a belvárosban, és milyen jó lesz, hogy végre a barátom, akit szeretek, itt van velem, bármikor felhívhatom, ha bajom van, bármikor láthatom, ott aludhatok nála, foghatom, érezhetem... mint egy normális kapcsolatban. Mint ahogy mindenki körülöttem, akikre mindig is féltékeny voltam.
Néha (elég gyakran) néztem a lakáshirdetéseket, vajon mennyi pénzébe fog kerülni, de jó, tavasszal már szép az idő, majd mehetünk ide, vagy oda, esténként már talán ki lehet ülni valahova, aztán itt lesz a nyár, és lehet, hogy mehetünk ki Párizsba...
Már minden itt élt bennem, és nem.
Mi sosem leszünk egy normális pár. Itt nem leszünk soha. Nekem meg Párizs nem a hazám, soha nem is lesz, ott nem az vagyok, aki itthon, ott nem azok az emberek vannak körülöttem, akik itt, ott nincs családom, ott csak ő van nekem, Párizs nem Budapest.

A másik változás, meg hogy sikerült, péntektől dolgozni fogok, hogy aztán majd valamikor októberben nyithassuk az új boltot a Corvin közben!

szept 15

Van az, hogy annyira szépen eltervezed, hogy hogyan lesz, és olyan egyszerűnek tűnik az egész. Naná, hogy így lesz, és milyen jó lesz. Aztán jön a bumm, és a padlóra kerülsz, mert semmi sem úgy lesz, ahogy.
Nos, ez van most.

szept. 12.

Ma van Mama név- és szülinapja, és Anyu névnapja, szóval ma ünneplés volt.
Közben Javier, a gépem felvértezte magát a windows 7tel, hihetetlenül gyorsan (Javierhez mérten, csak fél óra volt minden feltelepítése), ám azonban folyton lefagy/újraindul/kikapcsol/mozilla összeesik...
Holnap meg suli, most néztem meg a névsorokat, hogy kikkel lesz közös órám, és hogy sokan lesznek, akiket (elvileg) ismerek, mert még az én évfolyamomból indultak, azonban onnan senkivel nem barátkoztam (főleg velük nem, mert ők már első év végén kiestek), és nincs kedvem visszamenni, mert ugyanaz lesz, mint előtte, és nincs kedvem ehhez az egész sulihoz, legszívesebben itthon maradnék, de muszáj muszáj, ha jövő ilyenkor Párizsban szeretnék már újra lenni, ahhoz meg diploma kell, ahhoz meg ez a suli kell, ahhoz meg be kell járnom az órákra, ahhoz meg barátkoznom kell, és basszus, ezért éltem másfél évet úgy, hogy mindenkivel, akivel tudtam barátkoztam, hogy aztán itthon újra behúzzam a farkam és beüljek a leghátsó sorba, egyedül és ne szóljak senkihez és óra után rohanjak haza??? Nem!
Majd csak lesz holnap valahogy...

Olvastam valahol (közben azt elfelejtettem, hogy hol...), hogy Franciaországban a kiskorúaknak ingyenes, a nagyoknak meg 8 euró egy doboz (vagyis 3 hónapra elegendő) fogamzásgátló, ha a családtervező irodában kérik... én meg erről persze, hogy most olvasok, mikor perkálhatom ki érte a 7-8 ezer forintot... adieu Paris

itthon

Hazajöttem a 30 fokos Olaszországból és erre itthon meg megfagyok. Ilyen hideg ritkán van ebben a lakásban!! áááá

-> Italia

Ma este elindulok Olaszországba, irány Toszkána, az olasz lányokhoz! Remélem, ott melegebb lesz, mint itthon.

Sziget szerda...

 

csak ekkor volt gépünk

élek

és virulok a postsziget bajok és allergia kombótól függetlenül (meg attól, hogy a kis franciám is lebetegedett.) majd lesz más is (mondjuk képek) de azok nem az én gépemen pihennek, ahhoz meg engedély (?) kell, hogy feltörjem a MacBookját. azom meg most nincsen, mivel gyógyító alvásban vesz részt, mármint Ő, a kisfrancia.

DUST :: Part II from MANIAMANIA on Vimeo.

Sziget -1. nap, induul

most már annyival is több lettem, hogy hogyan lehet kijutni a Ferihegyre tömegközzel, kétféleképpen, hogy mennyire tud esni az eső, és ez a legjobb a szobából nézve, ahol az ablakok be vannak csukva, és hogy végre itt van!

ah putain, Paris me manque trop...

07.24.

ez az a nap, mikor csúnyának, kövérnek és büdösnek érzem magam. mondjuk büdösnek miért? nemrég zuhanyoztam... legyenmárvége ennek a hétnek! haladjunk haladjunk

shoot the runner

a ma reggeli futás közben szembefutott velem egy másik futó, aki hellóval köszönt. szóval már beletartozom a futók közösségébe? egy kis klikkbe? vagy csak ennyire megörült, hogy Zuglóban talált végre valakit, aki szintén ugyanott fut, ahol ő? az m3as felvezető mellett? ahol tiszta a levegő, semmi kipufogógáz és szép zöld a fű?

egyébként meg ha ez volt a beavatási szertartás, ha nem, én sajnálom, de nem a futásra születtem, ahogy megteszek 100 métert, azonnal alhasi fájdalmaim vannak, a levegő 500 méter után automatikusan beszorul (ez tudom, a levegővételi technikám hibája) és mivel múlthéten találtam azt a remek kifogást, hogy reggel 35, este 40 fokban én nem vagyok hajlandó futni, meg persze mellette beteg is voltam, ezért egy hét kimaradt, és ma úgy szenvedtem, mint egy kutya, le is ültem egy kerítésszegélyre, amit eltakart az út és a járda közötti óriási bokor, így legalább az autósok nem láthattak, és ott szenvedtem, de muszáj volt felállnom, és hazajönnöm, különben még most is ott ülnék.

Ennek ellenére a futás jó dolog, annyian imádják, akkor én miért ne tudnám?? csak bele kell rázódni, nem??

bsz to me

ahelyett, hogy szépítő alvásban részesülhettem volna, a nővérem teknősei (akik velem laknak) ötkor elkezdtek bugyogni, én meg megijedve ébredtem fel, hogy a franc, jön fel a víz a lefolyóból, erre elkezdett dörögni, utána akkora vihar lett, hogy az ablakot is bekellett csuknom, hogy ne legyen egy tó alatta (meg védem a gépem, aki szintén ott lakik), azután még mindig dörgött, kinéztünk az ablakon és a szembe-házban mindenki hasonlóan tett, csak az erkélyükön, és mindenkin épp hogy volt egy alsógatya... na persze, mert puki meleg van, és ettől se lehet aludni normálisan. Szóval ennyit a szülinapos szépítő alvásról... így jár az, akinek a szülei október közepén estek egymásnak...

bszE/cp4E