2010. december 6., hétfő

mikulás

azt hiszem visszatérek.
nem tudok szakadni egy helytől, és egyre közelebb érzem magam ahhoz, hogy visszatérjek, pedig még fél év van addig, legalább. előtte be kellene fejeznem ezt a félévet, ami eléggé nehezemre esik, pedig én próbálom.
a munka fárasztó, de legalább szeretem, és érzem, hogy ebben jó vagyok, és még olyan visszajelzéseket is kapok. ilyenkor arra gondolok, hogy mi történhetne HA maradnék, talán karrier (?), talán semmi, de egyetem lenne, amellett pedig nincs karrier. és ha kimegyek, akkor erről le kell mondanom, mert mi lehetnék kint? az, ami most, semmi több. az pedig nem életcélom. és mégis mégis kimegyek, mert.
de előbb a színház előadás elemzésemet kellene befejeznem, mert már annyira nincs is sok hátra, hát gyerünk, most már nem szabad feladni, pláne, ha jó zene szól a háttérben.
és mikulásra már befaltam a csokimennyiség felét, ez mennyire beteg? csak az a tudat vigasztal, hogy minden ruhám valahogy nagy lett rám mostanában (hála a melónak? vagy inkább annak a ténynek, hogy újra pajzsmirigy gondok vannak? vagy egyszerűen csak levetem a párizsi hájamat, mert VÉGRE itthon vagyok, magyar ízek között?)

Nincsenek megjegyzések: