Károlyi kert az én Párizsom

Ma jártam az én kis pesti Párizsomban. Nagyon sokáig nem is hallottam róla, hogy létezik, lévén nem pesti, és főleg nem belvárosi, aztán egyszer egy turista (igent, megint turistás sztori) megállított minket a Váci utcában, hogy merre van Ő. Én (meg a többiek is) néztek rá nagy szemekkel, elnézést, de fogalmunk sincs. Akkor a turista megmutatta a térképét, de hogy itt kell lennie (szegény eléggé el volt tévelyedve arról, hogy ő éppen hol van), és mi megmutattuk neki, hogy nem ott van, ahol hiszi, és megmutattuk neki a Váci utcát. Ezután én nem tudtam kiverni a fejemből, hogy mi is ez a hely, és hogy hogy még nem hallottam róla.
Aztán tavaly, körülbelül egy éve megtörtént a csoda. El is felejtettem nagyjából az egész sztorit, és akkor véletlenül bóklászásaim közepette rábukkantam. Annyira meglepődtem, mert egyáltalán nem olyan volt, mint amilyenre számítottam. Ránéztem és teljesen máshol találtam magam. Olyan volt, mint Párizsban a Tülériák kertje, vagy a Luxemburg kert. Igaz sokkal kisebb, de a hangulata, a kialakítása, az emberek benne. Tele volt gyerekekkel, meg nyugdíjasokkal. Eldöntöttem, hogy sokszor fogok az én kis Párizsomba elmenni, hiszen nincs messze. A baj csak azzal volt, hogy nem tudtam, pontosan hol is vagyok, hogy jutottam ide, és ha kerestem nem is találtam meg. Mindig csak véletlenül bukkantam rá, akkor mikor egyáltalán nem akartam odajutni, nem kerestem, siettem máshova, és véletlenül egyszercsak ott állt előttem.
Ma is így tévedtem oda, sétálgattam az Egyetem tér környékén, mert kerestem az Indegennyelvű Könyvtárat, és akkor ott volt most is. Megint tele gyerekekkel, akik faleveleket gyűjtöttek. Milyen jó lehet a közelbe oviba járni!
(és ma még szerintem legalábbis, szépen voltam felöltözve, így tényleg Párizsban jártam, ahol ez kötelező).