Azt hiszem elbuktam. Igen félkövérrel. Nem lesz többé kétetem. Pedig milyen nagymellényes voltam. Azzal vigasztalom magam, hogy végül is nem az én hibám, hanem az egyetemé, mert szar. Mert ez a kar szar. Nekem nem tetszik, ahogyan tanítanak, amit tanítanak, és mi a jó életért jelentkeztem pont ide?! Mindenhova felvettek volna. De én ide akartam. Miért? Mi olyan jó van ebben? Mit hittem róla?
Most ki vagyok kissé akadva. Pedig egy öreg bácsiról akartam írni, akivel ma is találkoztam.
Vajon elbukás-e az, aminek igazából nem mi vagyunk az okozói? Egyszerűen külső körülmények miatt döntök úgy, hogy elbukom? Tudom az én döntésem, senki sem kényszerít, maradhatnék is, ha akarnék. De nem akarok.
És az a baj, hogy rossz bevallani, de a lustaság is közrejátszik. Mert mégiscsak egyszerűbb egy egyetem, lenne végre szabadidőm és nem nyolcra érnék haza úgy, hogy reggel hétkor már elmentem itthonról. Egyszerűbb lenne úgy, hogy végre sétálhatnék csak úgy a városban, és nem sietnék haza azonnal, hogy vége van az órának mert reggel fél hét óta csak vizet ittam. Egyszerűbb lenne úgy, hogy tudnék találkozni a barátaimmal. Egyszerűbb lenne úgy, hogy végre el tudnám olvasni a kötelezőket, felkészülhetnék az órákra. Természetesen egy egyetemmel egyszerűbb lenne az életem. De nem kapnék olyan diplomát, amivel talán tényleg el tudnék úgy helyezkedni, ahogy az álmaimban. De az álmokhoz nem kellenek diplomák, már ha nem orvos szeretnék lenni.
Nem tudom, mit akarok. Nem tudom, melyik lenne a jobb. Vele, vagy nélküle? Vele vagy nélküle? Nélküle? Vele? Együtt? Egyedül? Dönts. Nekem kell. Utálok dönteni. Végül is az én életem, tényleg nekem kell eldönteni, mit szeretnék. Hahó, mit szeretnél? Ezt biztosan nem, legalábbis így biztosan nem. Sok sikert.
Decemberig maradok. Akkor majd meglátjuk, mi lesz. Vagy halálos vizsgaidőszak, vagy csak egyszeres. December... messze vagy még. Addig minden megváltozhat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése