egy év

Nemrég eszembe jutott, hogy mi volt egy éve. Ez nem volt nehéz (hogy eszembe jusson), mivel most is majdnem ugyanott tartok. Vagyis majdnem ugyanazok a dolgok történnek/hetnek meg velem. Vagyis gólyatábor. Csak idén nem mentem el. Meg új dolgok közelednek, amik talán annyira már nem is lesznek újak, hiszen tudom, milyen egyetemre járni, mégis új, mert mást fogok tanulni, másokkal és máshol. Ja, és egyszerre két helyen. Szóval elgondolkodtam azon, hogy tavaly ilyenkor mire számítottam, milyen volt az életem, milyen változásokat vártam, és milyen változások lettek belőle. Szóval számot vetettem.
Egy éve már túl voltam a gólyatáboron. Gólyatábor előtt azt hittem, hogy tényleg hú de nagy dolog lesz a gólyatábor. De a gólyatábor egyáltalán nem nagy dolog. Vagyis az enyém egyáltalán nem volt az. Persze jó volt, de nem egetrengető, vicces volt, de nem nevettem szét magam a három nap alatt. Megismertem a csoporttársaimat, de nem kötöttem (azonnal, persze mit vártam? :D) életreszóló barátságokat. Sőt a csoporttársaim többsége ugye nem is volt a gt-ben, és jópáran vannak közülük, akikkel sokkal jobban elvagyok, mint a gólyatáborosokkal.
Valahogy így voltam az egyetemmel is, lehet, hogy az én hibám, de nem olyan volt, mint ahogy elképzeltem. Mindenkiben él az Egyetem, hogy milyen a légkör, buli, néha tanulás stb. Nos, az én szakom nem ilyen. Az én csoporttársaim (és most nem bántani akarom őket), de nem az a bulizós fajta, vagy ha igen, akkor nem az én körömbe tartoznak (ez, hogy köröm kicsit fura kifejezés, de hirtelen nem találtam jobbat, hogy kifejezzem). Az én csoporttársaim csupa jó gyerekek, kedvesek, aranyosak, és imádnak tanulni. Lehet, hogy ez az Egyetem, amiről mindenki beszél a Közgázon, vagy a BME-n van, nem itt, és persze, mit várok én egy egyetemtől...
Nem at mondom, hogy "kapcsolatok" terén teljesen fölösleges lett volna ez az egy év, hiszen pont a gólyatábornak és az egyetemnek köszönhetem B-t. Akivel, remélem szerinte is, nagyon jó barátok lettünk. És persze szintén nekik köszönhetem Nellit, akivel azóta már nem tartom a kapcsolatot, elkrerültünk egymás mellől, ő is máshol folytatja, én is, meg ugyanott is, ahol ő már nem. Meg másokat is, mert szeretem én a csoporttársaimat, némellyüket persze sokkal jobban, mint másokat. De egy évvel ezelőtt nagy terveim voltak. Felköltözöm Pestre, így nem kell arra hivatkoznom, hogy nem tudok elmenni valahova, mert hogyan jutnék haza. Így meg is voltak a jó kis éjszakai buszozások, fagyoskodás a Blahán...
Sikerült belaknom a lakást. EGy év után elmondhatom, hogy végre hazaérek a suli, munka után, nem pedig azt, hogy Zuglóba megyek. A fal az enyém, az ágy az enyém, még akkor is, ha a szoba (lakás) többi bútora a Mamához tartozik, és az ő cuccai vannak ott, mindennap találkozom a polcra tett elismeréssel, hogy én vagyok a világ legjobb nagymamája... De a falon már az én fotóim lógnak, vagyis vannak felragasztva, az én barátaim mosolyognak vissza rám, s ettől jó az egész. Persze szívesen átfesteném, bútort cserélnék, és akkor talán tényleg otthon lenne, de ez nem a mi lakásunk.
A többiek: vagyis a "régi" barátok. Nos "sikerült" kiválogatni, hogy ki az igazán fontos, akivel tudom, hogy 10 év múlva is beszélni fogok. Sokkal kevesebben maradtak, mint voltak, de ők legalább megvannak. Csak az a baj, hogy én Pesten, ők Miklóson, suli után sietnek haza, mindegyiknek megvan a saját élete, barátja, barátnője, de azért összehozunk néha-néha egy találkozót. Meg azért csak fel fognak egyszer ők is költözni a Városba, és akkor jobb lesz, velük is beülhetek este valahova, és utána nem lesz kötelező nálam aludniuk.
De mégsem olyan volt ez az egy év, mint amilyet vártam. Mindig az a baj, hogy várok valamit, akkor biztos nem lesz. Nem az, hogy lesz valahogy, csak nem úgy, ahogyan szeretnéd, hanem nem lesz, sehogy. Úgyhogy, nem szabadna semmit sem várnom. Csak legyen valahogy. De zt nem tudom, én mindig a jövőt várom, tőle várok valami fontos változást, de ezért persze nem hozza el. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy most szar, csak nem olyan, mint amilyet vártam, annál nyugisabb... Túl sokat írok, túl sokat.
Szóval kedd: beíratkozás, az új helyre, új arcok, új suli.... DE NEM VÁROK SEMMIT. Vagyis nem akarok. (mindig ez a vagyis. mindig magyarázkodom. nem jó ez. nem.)