egyre jobban közeledik a pàrizsi kalandom vége. érzem, mert jobb az idô, nemsokàra nyàr lesz, érzem, mert az egyetemen minden tanàr a vizsgàkkal jön màr, érzem, mert errôl beszélünk a többiekkel, érzem mert szervezkedjük (kicsit) a nyarat, érzem, mert ma jött az ingatlanos, hogy felbecsülje a szobàm értékét, hogy el tudjàk adni, miutàn én hazamegyek.
és az egészben az a legrosszabb, hogy attol félek, hogy nem fogok visszajönni. nem vesznek fel az egyetemre, nem kapok ösztöndijat, nem lesz szàllàsom, kenyerem, pénzem, és hogy Pàrizsnak ennyi volt, vége, a szerelmi kalandunk màsfél évig tartott, és utàna màr csak rövid légyottokra szàmithatunk.
ha megkérné a kezem, én igent mondanék.