fut, de hova?

Hajnali hatkor, sötétben, balerina cipőben, harisnyában, vékony szoknyában, -2 fokban futok. De hova? És miért? Normális ez?

Igen az, egyre normálisabb. Kezd rendbe jönni a világképe. Normális. Teljes mértékben.

folyt

Ja és rájöttem, hogy az embereknek nem áll jól a hóesés. Pláne a váratlan, hirtelen jött féle. Komoly.

hó,hó,hó és megint hó

Ma álltam a Budafoki úti 6-os megállóban és vártam a villamost. Nagyon sokáig vártam a villamost.
És esett a hó. Egyre nagyobb pelyhekben.
Pont egy lámpa alatt álltam, felnéztem és gyönyörű volt.

Aztán a Blahán leszálltam, és már nem is láttam a hótól.
Nagyon szép volt.
Legszívesebben végig felnéztem volna, hadd hulljon a szemembe a HÓ. A szép fehér hó.

Most leírom, hátha akkor megmarad, és így lesz: január 23. Párizs. Megyek.

telefon és egyéb katasztrófák

Nos úgy indult a tegnap este, mint egy gyönyörű péntek este. Vagyis délután.
De már reggel is érezhettem volna, hogy ez a nap sem fogja pozitv kilengésbe vinni a borzalmas hetemet.
Szóval reggel sikeresen elaludtam, így nem mentem be az óráramra, pedig kiselőadást kellett volna tartanom arról, hogy Kosztolányi hogyan fordította le Baudelaire La musique versét. Pedig tanárnő, én készültem! Csakhát az ágy kényelmesebb volt hétkor...
Na ezek után, hogy ilyen szépen elszúrtam az egészet, jött a folytatás.
Délután találkoztam Enivel, és együtt mentük el a varrónőhöz a ruhámért. Itt órákat kellett várnunk, hogy elkészüljön a ruha, de kész lett! :)
Utána terveztük, hogy elmegyünk végre a Sugar!-ba, de annyira elhúzódott az egész ruhás dolog, hogy nem mentünk. Hanem haza, vagyis ide hozzánk. Hogy akkor majd innen indulunk a buliba. Vagyis a koncertre. A Gödörbe, az Irie Maffia koncertre.
Niki elment ügyelni, kettőnké lett a lakás. Éljen!
Jager hűtőből ki, az egész elfogyasztása, hirtelen jött jókedv, telefon B-től, hogy ő valszeg nem jön, mert éppen most jött rá, hogy két év után szakítani akar. Telefon Bálinttól, hogy induljunk már, fél órát kapunk, hogy a Deákra érjünk. Rohanás, ajjaj, még ez is, az is kell, de odaértünk fél óra alatt. És ez még olyan kilenc körül volt. De a Gödör előtt rohadt nagy tömeg, tele kistinikékkel (Anyu, Apu csak így elengedi az összes 15 évest??), esély nincs a bejutásra. Na jó, akkor hova? Szimpla! Induláskor összefutunk Dórival és Annával, jönnek velünk. Szimplában két korsó sör után már nem emlékszem, de a Morrisonsba kötöttünk ki. Ahol eddig soha nem volt jó. Hát most se.
Övtáskám sikeresen kinyitódott és minden (!), ami benne volt kiesett. Vagyis: telefon, kulcs, ruhatárjegy, Eni iratai.
A parketten tömeg, esély sincs a megtalálásra. Telefon kicsöng, de jó még életben van! De senki nem veszi fel. Aztán valaki visszahív róla, hogy megtalálták, de ők már a Nyugatinál vannak, mi meg nem tudunk odamenni, nincs kabátunk. Vagyis van, de csak a ruhatárban. De ahhoz meg nincs meg a biléta. Szar ügy. Eni iratai előkerültek. Kulcs sehol. Zokogás szélén állok. Nincs kulcs, nem tudunk hazajönni. Telefon már nem érdekel.
Kulcs, kulcs, rohadt kulcs, hol vagy? Kérdezzük a pultokat, nem adtak-e le kulcsot. Nem, kérdezzük a ruhatárat. Ruhatár: nem, nekik nem. Várunk. Próbáljuk átfésülni a parkettet, amennyire lehet. Nincs. Kabátot kivenni? Várjuk meg a zárást. Oje. Ülünk. Magunkba estünk.
Négykor még rengetegen vannak. De már kezdenek fogyni. Eni elmegy, még egyszer megnézi, hátha most talál kulcsot... és... IGEN! Megvan mind! A földön! Juhé! Akkor már csak a kabát kell. Azt is sikerül! Valakik megtalálták leadták. Így mi is megkapjuk a kabátokat.
Kinn megfagyunk. Nagyon fújt a szél.
Sikerült elérnem az első trolit haza.
Bejutottam a lakásba a megtalált kulcsokkal.
Ma megyek dolgozni.
Azt hiszem megfáztam.

Identitás

"A személyes identitás többé nem valamiféle készen kapott "adomány" vagy a fejlődés során mintegy természetes módon "beprogramozott" és elsajátított lehetőség. Ellenkezőleg, a személyes identitás "szabad választás" eredménye lehet, mivel az én többé nem valamiféle stabil, az egyén psziché belsejében lakozó magként mutatkozik meg, hanem állandó reflexivitásként, kérdezésként és elbeszélésként, az én narratívumainak folytonos újraalkotásaként, [...] "önteremtésként", amelynek metaforája végső győzelmet aratott "felfedezés metaforáján". "

- Csabai Márta - Erős Ferenc: Testhatárok és énhatárok - az identitás változó keretei

(üzenet Anginak, meg mindenki másnak, mert milyen igaz ;))

pontpontvesszőcske

Milyen fura, hogy a világod egy perc alatt össze tud omlani.
Egy mondat által. És sok mindent megváltoztatni.
Egy mondat, ami nem rólad szól, nem neked szól, csak általad kell az információ. Csak ahhoz kellesz, és nem te vagy a tét.
És átsírod az éjszakát.
És elátkozod a pillanatot, amikor azt hitted, hogy lehet valami.
Amikor elhitted.
Amikor biztatni kezdted magad.

Az élet fura.
Az élet nem egy rózsaszín felhő. Nem nem nem.

Ideges voltam hajnalban nem tudtam aludni fogtam magam kimentem a fürdőbe és kivasaltam a hajam és utána levágtam a frufrum aztán visszajöttem és írtam két nagyon hosszú emailt.

aztán mint aki jól végezte dolgát, elmentem aludni. reggel meg mentem gyakornoknak.

holnap fotózás.

csütörtökön meg beszélni akarok vele.

ki akarok menni februárban Párizsba. Vagy valahova Franciaországba, aupairnek.

Legalább fél évre. Itt hagyni ezt az egészet. Ezt a semmi. Ezt az állandóságot.

El kell menni. EL.

met

Érdekel, hogy mi volt, amikor én is ott voltam, de nem tudtam, hogy mi van.
Ez egy bonyolult mondat lett.
De itt egy példa:
Ha este elmegyek valahova, reggel első dolgom, hogy megnézem a met.hu-n, hogy milyen idő is volt akkor, hány fok. Így megtudom, mi is volt akkor.
Például tegnap és ma hajnalban is hét fok volt. És most is annyi van. Én még is nagyon fáztam. De legalább tudom, hogy hét fok volt végig.
Hogy ez miért jó? Hogy utólag megtudom? Hiszen már elmúlt?
Fogalmam sincs.

vmi

Írnom kell már, ezért meg is teszem.
Nem tudom, mi van. Kérdem én, mi van? Néha nagyon jó, néha szar. Nem, nem is szar, csak fura. És... és nem tudom. Most a nem tudom állapotban vagyok. Mondjuk mikor volt olyan, hogy tudtam bármit is?

gondol

Az jutott eszembe, hogy (jé milyen furcsa) de történelmi időket élünk.
Igaz nagyon nehéz, nem történelmi időket élni, amikor a történelem folytonos, és mindig volt mindig lesz mindig van.
Itt a válság. Itt van Obama. Ezek mind benne lesznek a gyerekeim történelem könyvében. Meg az unokáiméban. Vagy nem az enyimekében (ki tudja mi lesz). De benne lesz.
Olyan furcsa, olyan idő, amikor már én is éltem.
Amit megéltem. Vajon, hogy fogják elemezni, bírálni?

Felettébb furcsa. Komolyan.

40!

Észre sem vettem és 4 nappal ezelőtti bejegyzésem volt a 40. Gratulálok kedves én!
A painperdun pedig nemsokára elérem (már csak egy kell hozzá) a felét, vagyis a 20-at.

És, hogyan ünneplem meg? Hát... sehogy. Na mindegy.
Történjen már valami, valami lábat rengető, bizsergetős valami, ami után elmondhatom, igen ez jó volt, ezért megérte bármi.
Na... valami.

gyakornokoskodás

Ma megkezdtem gyakornoki létemet! Éljen! És tényleg!
Szóval ma reggel tízre szépen elsétáltam Az újsághoz, vagyis a szerkesztőségébe, és vártam, hogy megérkezzen a főszerkesztő. Addig körbenéztem. Tetszett. Igaz nem voltak benn sokan, kisebb is volt, mint vártam, de akkor is tetszett. És mindenki, akivel találkoztam kedves, aranyos volt. Pedig nagyon nagyon izgultam.
Utána voltam a Mammut 2ben kutyatápért, ha már gyakornok a gyakornok, akkor legyen is a lótifuti. Futi nem volt (de szörnyen hangzik ez a szó), 8 kilónyi kutyakajával nem szaladgálok.
De később mentem fotózásra. Smink cuccos fotózásra. Fárasztó volt, de én is kenegettem, bontottam, csomagoltam, élveztem.
Jövő hét kedden folytatás.
Holnap meg ZH.
És még nem sokat tanultam.
Ajjaj
.
(fotó származik a gépemről, fotózta Apu, most ideillik vmiért)